Intézmények: |
|
Lapok: |
Enyhe ítélet született az Energol-ügyben
Tizenegy évvel a nyomozás megkezdése után született első fokú ítélet az Energol-ügyben: hat vádlott két évnél rövidebb letöltendő szabadságvesztést, hat felfüggesztettet kapott, míg öt vádlott felmentését maga az ügyészség kezdeményezte.
A titkosszolgálati iratok nem tartalmaznak utalást politikusokra
A titkosszolgálatoknál összegyűlt 41 operatív iratcsomagban nincs utalás arra, hogy politikus közvetlenül érintett lenne olajügyekben - jelentette ki a Népszavának Juhász Ferenc, az olajbizottság alelnöke.
Az olajbizottság alelnöke szerint a Fidesz és a kisgazdák is érintettek az olajügyekben
Juhász Ferenc, az olajbizottság szocialista alelnöke szerint az adócsalással vádolt Tóth Béla révén a Fidesz is érintett az olajügyekben.
Terhelő bizonyítékok az olajügyek egyik volt fő nyomozója ellen
Újabb két tanú tett terhelő vallomást Sándor Istvánra, arra a rendőrre, aki az olaj- és a leszámolási ügyek egyik fő nyomozója volt. A két férfi azt állítja, hogy Sándor István utasítására, korábban, hamis vallomást tettek egy olajügyben.
Szabadlábon a Conti Car tulajdonosai
Az ügyészség szabadlábra helyezte a Conti Car két tulajdonosát, Csüllög Zsigmondot és Radnai Lászlót, akik már 20 hónapja voltak előzetes letartóztatásban adócsalás gyanúja miatt - értesült a védőügyvédektől hétfőn az MTI.