A Paksi Atomerőmű és a tervezett Paks II. atomerőmű telephelye a magyar szabályozás és a nemzetközi ajánlások alapján nem alkalmas atomerőmű létesítésére. Erre a következtetésre jutottak az osztrák környezetvédelmi hatóság által felkért szakértők az MVM Paks II. Zrt. által a paksi bővítés előkészítése során elvégeztetett földtani kutatás adatait elemezve. Az Átlátszó által 2017-ben kiperelt kutatási eredményekről Magyarországon azóta több szakértő is elmondta, hogy a hivatalos következtetéssel ellentétben nem támasztják alá, sőt, erősen megkérdőjelezik a telephely alkalmasságát, mert földfelszíni elmozdulásra képes törésvonalat mutatnak, amely a telephely alatt húzódik. Az osztrák környezetvédelmi hatóság által felkért szakértők most hasonlóképpen foglaltak állást hétfőn megjelent tanulmányukban, melynek vezetői összefoglalóját az alábbiakban közöljük.
A nukleáris főhatóság vezetője épp az előtt mondott le, hogy esedékes lenne a hivatal döntése a sokmilliárdos bővítési munkák engedélyezéséről. Fichtinger Gyula utódját kétharmados többséggel, kilenc évre betonozzák be.
Kérdés, amennyiben nem az orosz fél miatt csúszik a beruházás, milyen következményekkel kell számolnia a magyar kormánynak az államközi szerződés alapján.
A napokban jár le a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatának határideje egy, a Paks II. beruházás szempontjából fontos adatigénylésünk ügyében: a 8 milliárd forintért elvégzett földtani kutatási program az Átlátszó által már nyilvánosságra hozott zárójelentését megalapozó szakági értékelő és összefoglaló jelentéseket kértük kiadni a az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-től.
Megkezdődött a Paks II. építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás; ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak – jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Kalocsán, az első közmeghallgatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.