language

Helyek:

Észak- és Közép-Amerika highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Illegális kutyakereskedelemben való részvétele miatt bukott meg a pécsi és a szigetvári járási főállatorvos

A Pécsi Törvényszék folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, többtucatnyi közokirat-hamisítás bűntettében bűnösnek mondta ki és letöltendő börtönbüntetésre ítélte dr. M. Tibor pécsi járási főállatorvost és dr. K. Elek szigetvári járási főállatorvost, akiket azóta elmozdítottak helyükről. A két vádlott minden idevágó szabályt megszegve kölyökkutyák Nyugat-Európába szállítását segítette ebenként 10-20 ezer forintért. Ügyüket másodfokon a Pécsi Ítélőtábla október közepén tárgyalja.

Halász János szerint nemzetbiztonsági kérdés, ha Márki-Zayt külföldről finanszírozták

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint az üggyel foglalkozniuk kell.

Korányi Dávid Márki-Zay külföldi támogatásáról: külföldön élő magyarok adták össze a pénzt

Az Action for Democracy nevű szervezet hazai vezetője Facebook-posztban reagált a vádakra.

"Csak az első osztálynak van hely a mentőcsónakban"

Lawrence Lessig, a Harvard Egyetem jogászprofesszora - aktivista, filozófus, internetkutató. Az internetkorszak hajnalán a szerzői jogok reformjáért, a szabad digitális kultúráért küzdő szervezetet alapított, ma inkább a fejlett demokráciák rendszerszintű politikai korrupciójáról értekezik.

Andrew G. Vajna Amerikában - Az offshore mogul

A filmiparért felelős kormánybiztos három kontinenst átfogó produceri pályafutását mesés vagyonok, offshore jövedelemkimentések, valamint a filmtörténet két leghosszabb auditja és adócsalási vizsgálata jellemzi.
Találatok: [5]  Oldalak:   1