Az egyenlőtlenségek nőttek, de az első hat hely ugyanazoké. A támogatott terület és a felvett támogatás nagyaságát tekintve ugyanakkor Nyerges Zsolt és Simicska Lajos érdekeltsége átvette a vezetést Csányi Sándor Bonafarmjától. Az állami földbérletek ügyeiben is a professzor által ezerszer bírált folyamatok folytatódtak, kevesen kaptak sokat, sokan keveset. Állatorvosi lovak, részletes kimutatások és elemzések a földről a VI. Ángyán-jelentésben.
Orbán Viktor és Simicska Lajos már beszélt egymással. Simicska üzlettársa, Nyerges Zsolt pedig a közelmúltban állítólag „Canossát járt” Felcsúton Orbán Viktornál.
Váratlanul felkerült a parlament napirendjére egy földügyi törvénycsomag, amelyről – bár formailag Font Sándor egyéni javaslataként érkezett – kivételes eljárásban kíván dönteni a kormánytöbbség. A szöveg legérdekesebb tétele szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter gyakorlatilag szabad kezet kapna a három hektárnál kisebb állami földterületek pályázat nélküli értékesítésében.
Jogerősen kétszázmillió forint járna vissza az államnak abból a félmilliárd forintból, amelyet öt éve költött el a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdasági válság kommunikációjára.
Nem a megélhetést, magát az életet veszik el a legelőkkel együtt – mondják az elkeseredett állattartók Berettyóújfalu környékén. Büszkék arra, amit felépítettek maguknak, de most az uniós földalapú támogatásokra éhes új bérlők kiszorítják őket a földekről.
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor jó barátja, a többmilliárd forint társasági adókedvezménnyel megtámogatott felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke 6,9 milliárd forintos vagyonával tavaly Magyarország 88. leggazdagabb embere volt.