Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2009 júniusában két ciprusi cég 5 millió eurót utalt egy svájci társaságnak. A különös tranzakciót elindító ciprusi cégek mögött magyar és orosz olajipari üzletemberek, a svájci fogadó fél mögött pedig egy horvát iparbáró állt. A horvát ügyészség szerint azonban a valódi feladó Hernádi Zsolt, a Mol első embere, míg a végső címzett Ivo Sanader horvát miniszterelnök lehetett. A vádlottak ezt kategorikusan tagadják, 2019 decemberében megszülethet az elsőfokú ítélet ebben a régóta húzódó és rendkívül szövevényes eljárásban.
Elutasították Horvátország ellen benyújtott keresetét.
A magyar vádhatóság még várna az amerikai információkra Microsoft-ügyben, pedig már az eddigi adatok alapján is el lehetett volna rendelni a nyomozást.
Egy közvetítőcég 2,2 millió euróért kapott szoftvert a Microsofttól, majd 3,76 millióért adta tovább a kormánynak.
A brit Serious Fraud Office (Súlyos Csalások Elleni Hivatal) december végi közleménye szerint három Alstom-vezetőt (Nicholas Reynoldsot, John Venskust és Göran Wikströmöt) bűnösnek találták abban, hogy megvesztegették a Litvániai Erőmű tisztviselőit és vezető litván politikusokat egy 240 millió eurós értékű megbízás érdekében. Venskus 3,5 év, Wikström 2,5 év letöltendő szabadságvesztést kapott, Reynoldsról hamarosan dönt a bíróság. Az Alstomot 18 millió fontra büntették.
Az Alstom-csoporton belül széles körben elterjedt a korrupció kultúrája.
– nyilatkozta az ügyben Lisa Osofsky, az SFO igazgatója. A vizsgálat során több mint 30 országgal, köztük Magyarországgal működtek együtt. A nyomozás kiterjedt Magyarországra is, a budapesti metróra szánt Alstom-kocsik ügyében merült fel a korrupció gyanúja, mint arról egyébként az Index 2016 áprilisában elsőként beszámolt.
Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.
Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.
Megkezdődött kedden a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távollétében a Zágráb megyei bíróságon - közölte a helyi sajtó.