language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3720]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>

Harc a "fideszes földrablás" ellen - Brüszellel fenyeget Lázár

Nem nagybirtokosoknak akarják adni az állami földeket, azt viszont még nem tudják, hányan lesznek hajlandóak a piaci árnál jóval többet adni a liciten értékesített szántókért. Higgyük el, nem a fideszes oligarcháknak szánják ezeket, amire bizonyíték, hogy 300 hektárnál többet senki nem szerezhet és jogi személy nem is vásárolhat az október 15-től dobra vert területekből. Erről Lázár János beszélt lapunk kérdésére a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője döbbenetesnek nevezte, hogy az MSZP-s Gőgös Zoltán a nagybirtokosok pártján áll, amit az ellenzéki politikus szokásos fideszes hazugságpanelnek nevezett.

Lázár szerint azért kell eladni az állami földeket, mert a Fidesz is szétlopja

Az ellenzék furcsállja, hogy miért nem tesz feljelentést a miniszter, ha tud ilyen bűncselekményekről és arra is kíváncsiak, hogy a többi állami céget hogyan lopják szét fideszes vezetőik.

A kormány hetente tartott eligazítást a HírTv vezetőinek

Tarr Péterrel, a HírTv vezérigazgató-helyettesével készített interjút a Kreatív, hogy milyen változások történtek a Simicska Lajos kirohanásáról elhíresült nap óta. A csatornát a béke szigeteként jellemzi, megszűnt az a gyakorlat, hogy a kormány emberei heti rendszerességű eligazításokat tartottak a szerkesztőségben.

„Orbánék eddig loptak, ezután rabolni akarnak”

Az MSZP szerint gyenge próbálkozás Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter részéről összemosni a korábbi szocialista és az Orbán-kormányok állami vagyongazdálkodással kapcsolatos tevékenységét.

Mészáros Lőrinc még mindig egy kisparaszt

A nettó demagógia és az értelmes szakpolitikai érvelés között ingadozott a mezőgazdasági bizottság ellenőrzési albizottságának keddi eszmecseréje a földeladásokról. A vitán, ahová ezúttal végre az érintett kormánytagok is elmentek, a legfontosabb kérdésre nem kaptunk választ: továbbra sem tudjuk, hogy a kormány miért tartja jó ötletnek az állami földek értékesítését.

Ehhez képest a trafikok újraosztása csak kispálya volt

A kormány választja majd ki azokat, akik a jövőben diktálnak az agrárpiacon. Ennek első lépéseként Orbán Viktor felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy még ebben a hónapban készítsen előterjesztést az úgynevezett mintagazdaságok kijelölésére.
Találatok: [3720]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>