language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>

Tanulni kell a hatósági szerepkört

A megalakulása óta eltelt fél évben több mint háromezer beadvány érkezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz (NAIH), amely éppen nemrég szabott ki tízmilliós bírságot egy cégre – tudtuk meg Péterfalvi Attilától, a hivatal elnökétől. A NAIH vezetője a lapunknak adott interjúban a szociális konzultációt övező viták kapcsán hangsúlyozta, szereptévesztés lett volna részéről, ha semmibe veszi majdnem egymillió ember hozzájáruló nyilatkozatát, és elrendeli ezen adatok törlését. Kiemelte, nem csorbul a közpénzek átláthatóságának követelménye, ha azt nem az új Ptk.-ban, hanem egy másik törvényben szabályozzák.

Péterfalvi: Átláthatóak maradnak a közpénzek

Nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás ne legyen átlátható és nyilvános azoknál a szervezeteknél, amelyek közpénzből gazdálkodnak, és nem gondolom, hogy a szabályozás ebbe az irányba menne – jelentette ki Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatal elnöke (képünkön) a Klubrádióban.

Az eltűnt milliók nyomába eredtek

A Pest megyei Főügyészséghez fordult két fóti lakos. A város 2008-ban svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki. A bejelentők azonban úgy vélik, az önkormányzati dokumentumokban elszámolási eltérések, ellentmondások és feltételezhető közbeszerzési szabálytalanságok találhatók, s megállapítható az is, hogy súlyosan eladósították a várost. A főügyészség elrendelte, a rendőrség pedig - iratok bekérésével - megkezdte a nyomozást.

Titkosszolgák segíthették Portikot?

Nemzetbiztonsági és rendőrségi kapcsolatai révén volt érinthetetlen az olajbáróként is emlegetett Portik Tamás, akit szombaton fogott el a rendőrség. A kormányváltás után megalakult Nemzeti Védelmi Szolgálat azonban végzetesen meggyengítette ezt a kapcsolatrendszert.

Feljelentés a Honvédkórház fura ügyei miatt

Hűtlen kezelés és más gazdasági vétségek gyanújával büntetőfeljelentést kezdeményezett Hende Csaba honvédelmi miniszter Szilvásy István (képünkön) – Szilvásy György volt titokminiszter testvére –, a HM Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója ellen.

Sukoró-botrány: különböző időpontok

Egyelőre nem döntött a vádemelésről a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Sukoró-ügyben, legalábbis tegnap így nyilatkozott lapunknak Fazekas Géza szóvivő, aki korábban azt mondta, július közepéig kell határoznia a vádhatóságnak.
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>