Lapok: |
Négyből egy találat
Négy keresetből egynek részben helyt adott a Pécsi Törvényszék azokban a helyreigazítási perekben, amelyeket Gyurcsány Ferenc indított a Pécsi Újságot működtető cég ellen a plágiumváddal kapcsolatban közzétett cikksorozata miatt.
Készül Juhász vádirata az ügyészségen
Harminc nappal meghosszabbította a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Juhász Ferenc egykori szocialista honvédelmi miniszter büntetőügyének vádelőkészítő szakaszát – tudta meg lapunk Fazekas Gézától, a KNYF szóvivőjétől.
Nem titkosítják a Ludovika Campus-beruházást
Jogi lehetőség sincs rá, és fel sem merült a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó Ludovika Campus-beruházás titkosítása – közölte tegnapi sajtóhírekre reagálva a Kiemelt Budapesti Beruházások Kormánybiztosának Hivatala.
Felmentették Ravasz Lászlót
Súlyos kritikával illette lapunkban megjelent cikkében a bírói szervezetet egy évvel ezelőtt Ravasz László Csongrád megyei bíró, ezért fegyelmi eljárást indítottak ellene.
Draskovics erős tagadásban
Lényegében a rágalmazással vádolt Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok állításait támasztották alá volt kollégái, akiket tanúként hallgattak ki a Draskovics Tibor volt igazságügyi miniszter által kezdeményezett perben. A tegnapi tárgyaláson Draskovicsot is meghallgatták.
Sukoró-ügy: vádemelés később
Ismét meghosszabbította a vád-előkészítési szakaszt az ügyészség a Sukoró-ügyben, a vonatkozó jogszabály szerint azonban július elején mindenképpen döntenie kell a vádemelésről. Előbb még jogerős ítélet születik a büntetőeljárás kapcsán is érintett telekcsere-szerződés semmissége tárgyában folyó polgári perben.
Verókék „kitakarították” az irattárat
Kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel újabb három Andrássy úti palota miatt gyanúsítják Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármestert és tizenkét egykori képviselőtársát.
Közpénzek nélkül nincs baloldal?
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz választmányi ülésén vetette fel, 2013–14-ben fel kellene függeszteni a pártok állami támogatását. A két kormánypárt megtárgyalja az elképzelést, a Jobbik egyelőre nem kommentálta, az MSZP, az LMP kritizálta a javaslatot, míg a Demokratikus Koalíció elutasította azt.
Nyolcvanmilliós károkozás
Csaknem nyolcvanmillió forint kárt okoztak a MÁV Informatika Zrt.-nek a cég egyes vezető tisztségviselői, ezért a nyomozás lezárását követően a rendőrség vádemelési javaslattal fordult a Fővárosi Főügyészséghez.
Főügyészség: ez bűnszervezet
Csaknem három hónapig tartott, míg elkészült a törvényszék írásos ítélete a Hunvald-ügyben. Az ügyészség már februárban bejelentette, hogy fellebbez az ítélettel szemben. A Fővárosi Ítélőtáblán csak a fellebbezés benyújtása után döntenek a másodfokú eljárás kezdetének időpontjáról.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
Gál György
Hunvald György
Weinek Leonard
Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata (Erzsébetváros)
Budapest Főváros XIV. kerület Önkormányzata (Zugló)
SZDSZ
csalás
hivatali visszaélés
hűtlen kezelés
ingatlan
ítélet/döntés
magánokirat-hamisítás
önkormányzat
tanácsadás
vesztegetés
Bp. VII. kerület
Bp. XIV. kerület
Budapest