Lapok: |
Közeledik Juhász vád alá helyezése
Vádelőkészítő szakaszba lépett Juhász Ferenc (MSZP) volt honvédelmi miniszter büntetőügye, amelyben az egykori tárcavezetőt hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Juhászra legutóbb a tábornokok perében is terhelő vallomást tettek, de érintettsége az elmúlt évtizedben számos gyanús eset során felmerült.
Prugberger Tamás : A Tocsik-szindróma
A múlt hét végén megdöbbentő hírt közölt a Bartók rádió a Népszabadságra hivatkozva. Eszerint a Budapesti Munkaügyi Bíróság elutasította azt a BKV-s keresetet, amelyet a cég egykori humánpolitikai igazgatónőjének kifizetett nagy összegű végkielégítés semmissé tételére nyújtott be a közlekedési vállalat.
Sukoró-ügy: még húzódik a vádemelés
Valószínűleg csak júniusban emel vádat az ügyészség az úgynevezett Sukoró-ügyben, ugyanis a vádelőkészítést harminc nappal meghosszabbították – értesültünk. A gyanú szerint az államot 1,3 milliárd forintos kár érhette a még a Gyurcsány-kormányhoz köthető csereügylettel.
Rendelésre kaszálhattak
Az észak-hevesi LEADER egyesület elleni nyomozás vádemelési javaslattal zárult le. Az adatok szerint 143 millió forintnyi uniós pénz tűnt el az egyesületnél, a rendőrség tizennégy személyt gyanúsít harmincnégy bűncselekménnyel. Úgy tűnik, három Zuschlag-üggyel egyenlő az észak-hevesi LEADER egyesületnél történt visszaélés-sorozat.
A rendőrség tovább nyomoz
Az Állami Számvevőszék szerint mintegy félmilliárd forintos kötvénykibocsátást, illetve ingatlanértékesítést tervez a velencei önkormányzat, hogy be tudja fejezni a Velencei-tó kapuja elnevezésű nagyberuházást.
Gyurcsány: Képtelen a plágiumgyanú
Képtelen vádnak nevezte Gyurcsány Ferenc május elsejei beszédében, hogy egykori sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán.
Gyurcsány-féle „egyeztetés”
Nemcsak a címét, jórészt a tartalmát is volt sógora korábbi munkájából vehette át 1984-ben leadott, azóta eltűnt szakdolgozatához Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök – derült ki a hét végén.
Bukott Gyurcsány az őszödi villán
A mérlegadatok szerint hatalmasat bukott az Altus-birodalom – lényegében maga Gyurcsány Ferenc – a balatonőszödi, az államtól majdnem ingyen megszerzett villa értékesítésén 2010-ben, bár a szemlőhegyi Apró-villában élő, bukott kormányfő és családja megélhetését, vagyis a százmilliós osztalék kifizetését azért 2011-ben lényegében ez a „megszorult ember” látszatát keltő eladás fedezte.
Oláh János: Pénz járt Juhásznak is
Folytatták az Oláh János dandártábornok, tizenhatodrendű vádlott gyanúsítotti kihallgatásán rögzített vallomásának ismertetését a vesztegetéssel vádolt tábornokok perének tegnapi tárgyalásán a Kaposvári Törvényszéken.
Bűncselekmény lesz a zsebszerződés
Politikai haszon reményében hiteltelen emberek nevezik botrányosnak az állami földek haszonbérleti pályázatainak eredményeit – mondta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula. A vidékfejlesztési tárca államtitkára szerint képtelenség, hogy 1760 oligarcha, zöldbáró legyen Magyarországon. Jelezte: az új földtörvényben el kell mennünk a legvégsőkig, a zsebszerződők pedig drákói szigorra számíthatnak.