language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Újabb terézvárosi eladás semmis

Semmis az Andrássy út 3. szám alatti épület eladása – így szól a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete annak a palotának az ügyében, amelyet 2004 júniusában értékesített a Verók István (MSZP) polgármester vezette kerület.

Dávid Ibolya szerint ő az áldozat

Az ítélet előtt is ártatlanságukat hangoztatták a lehallgatási ügy vádlottjai tegnap a bíróságon, szerintük a politikai megrendelésre elindított eljárásnak ők az igazi vesztesei. Szilvásy György volt titok­miniszter és társai szerint az ügyészség nem volt pártatlan.

Néma maradt Wieszt János

A vádirat ismertetésével megkezdődött tegnap a Fővárosi Törvényszéken a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolt egykori XI. kerületi szocialista képviselő, Wieszt János pere, akit egy titokban készített videofelvétel buktatott le még 2010-ben.

Laborc ismét vádlottként felel

Jövő hétfőn kezdődik a Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója és egykori beosztottja elleni büntetőper a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsán – erősítette meg lapunknak a Magyar Nemzet információit a törvényszék sajtóirodája.

Júniusban megkezdődhet Hagyóék pere

Még a nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődhet Hagyó Miklós és társai „maffiapere” a Kecskeméti Törvényszéken.
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>