language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>

Bajnai büszke a péti cégmentésre

Szükséges volt a Péti Nitrogénművek 2009 eleji állami kisegítése Bajnai Gordon szerint. A korábbi miniszterelnök ma is vállalható, sikeres állami beavatkozásnak tartja a vállalat megmentését. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a mentőakció végrehajtását kritizálja, nem a szükségességét.

A testületet kihagyták az üzletből

A XI. kerület egykori vezetői a képviselő-testület kihagyásával döntöttek annak az ingatlannak az eladásáról, amelynek kapcsán Molnár Gyula volt MSZP-s polgármestert és társait hivatali visszaéléssel vádolják – mondta tegnap a bíróságon Schneller Domonkos volt fideszes képviselő.

Szilvásyék megakasztották a kémpert

Amint elkezdődött, rögtön véget is ért tegnap a kémügyként elhíresült történet első tárgyalása a Debreceni Törvényszéken, miután a vádlotti oldal elfogultsági kifogást nyújtott be az eljáró ügyésszel szemben – tájékoztatta lapunkat Figula Ildikó, a bíróság szóvivője.

Törvénytelenségek a végrehajtásban

Nyolc nap helyett majd nyolc hónapig tartott, mire megszületett az a jogerős bírósági döntés, amely Zoltán Hunor Csaba önálló bírósági végrehajtó hivatali felfüggesztését megszüntette. A tavaly nyári interjúban lapunknak elmondta, a parlament egyik albizottsági ülésén jelezte: hiénák uralják a hatósági árveréseket. Két ügyben eljárást indítottak ellene, ennek következtében hivatalából felfüggesztették, és bírósági végrehajtók jelentek meg az irodájában.

„A szociknak rövid az emlékezete, ha korrupcióról van szó”

A Fidesz szóvivője szerint a magyar emberek még nem felejtették el a szocialisták kormányzását, és azt sem, amikor tisztább pillanataikban őszintén bevallották korruptságukat a 2010-es választások előtt; Selmeczi Gabriella ezzel az MSZP szóvivőjének vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált.

Lauder nem tudja, hogy alperes lett?

Április 19-én folytatódik a Nemzetgazdasági Minisztérium által a sukorói King’s City kaszinó-koncessziós szerződésének felmondása kapcsán a befektető KC Bidding Kft. ellen indított per, mivel a tegnapi tárgyalást a Fővárosi Ítélőszék elnapolta – értesültünk.
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>