language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Simon-ügy: novemberig nyomoznak

Simon Gábor október 12-ig biztosan házi őrizetben marad, az MSZP egykori elnökhelyettesével szemben folytatott nyomozás határideje november 14-e – mondta a Magyar Hírlap megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szóvivője. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/5577/Simonugy_novemberig_nyomoznak#sthash.JOh9zz2Y.dpuf

A NAV vizsgálja Simon Gábor pénzmosodáját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága nyomoz abban az ügyben, amelyet még júniusban választott le a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Simon Gábor alapügyéről – közölte lapunkkal a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Késésben van a washingtoni ítélet

Lejárt a határidő, még sincs döntés sukoró-ügyben a világbank mellett működő választott bíróságon folyó kártérítési eljárásban

Fidesz: ÁSZ-vizsgálatot a kampány ellenőrzésére!

A Fidesz-frakció azt kezdeményezi az Országgyűlés gazdasági bizottságánál, hogy a testület kérje fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) az áprilisi parlamenti választáson indult és állami kampányfinanszírozásban részesült összes jelölt és jelölőszervezet gazdálkodásának teljes ellenőrzésére - közölte a fideszes Gulyás Gergely kedden.

LMP: Lázár vizsgálja ki az uniós pénzek felhasználását!

Az LMP felszólítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vizsgálja ki a magyarországi európai uniós közbeszerzéseket - közölte Hadházy Ákos, a párt önkormányzati képviselője szombaton Budapesten. Hozzátette, hogy ha Lázár János központosítja, \"magához vonja\" az uniós pénzek felosztását, akkor a felelősség is az övé.

Az ügyészség a Hagyó-per után hoz döntést

Az eljárás jogerős befejezése után dönt arról az ügyészség, hogy hamis vád miatt indít-e új büntetőeljárást a Hagyó Miklós és társai ügyében újrakezdődő per azon vádlottjaival szemben, akik kényszervallatással vádolták meg az ügyészeket a Kecskeméti Törvényszéken.
Találatok: [1749]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>