Lapok: |
A rezidensek háborút hirdettek a hálapénz ellen
A hálapénz rendszere olyan kemény dió, aminek feltöréséhez össztársadalmi erőfeszítések szükségesek – állítja az MNO-nak adott tabumentes interjújában Dénes Tamás. A Magyar Rezidens Szövetség új elnökével a paraszolvencia romboló mechanizmusát vettük górcső alá.
Már nem emlékszik Kóka János
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint közel 300 millió forintos vagyoni hátrány érhette a MÁV-ot egy 2006-ban vonatbeszerzésre megkötött szerződés következtében.
Továbbra is Vizó az úr…
Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén.
Csaknem félmilliárd lehet a MÁV kára
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi szerint a kormányváltás előtti, MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak.
Jövőre a pártokon is spórolnak
Nemcsak a választások előtti hónapokra, hanem a teljes 2014-es évre is felfüggeszthetik a pártok állami támogatását – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap számításai szerint ez 2–2,5 milliárd forintos spórolást jelentene a jövő évi költségvetésben.
Feljelentést tett a szegedi egyetem
Feljelentést tett a rendőrségen a Szegedi Tudományegyetem vezetése a bölcsészkar volt HÖK-elnökének állítólagos visszaélésével kapcsolatban – közölte a Magyar Nemzettel Szabó Gábor rektor, miután a HVG arról írt, hogy Mechler Ákos piramisrendszerben akart beépíteni diákokat egy egyesületbe.
Fidesz: A baloldaliak maguk is elismerik, hogy korruptak
A Fidesz szerint a baloldali politikusok, így Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc maguk is elismerik nyilatkozataikban, hogy a baloldal korrupt.
Szekeres Imre „nagy üzlete”
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen, illetőleg hanyag kezelés gyanúja is felvetődhet a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején eladott Üllői úti egyetemi campus ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.
Büntetőjogi felelősségre vonást sürget Navracsics
Büntetőjogi felelősségre vonást sürget a közigazgatási és igazságügyi miniszter a dohánykoncessziós pályázatok során előforduló esetleges visszaélések miatt. Navracsics Tibor erről a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában beszélt.
Egyeztetés kezdődik a műemlék épületekről
Ma kezdődik az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) a fel nem újított műemlék házak sorsának jogszabályi rendezéséről – közölte a Magyar Nemzettel Hassay Zsófia (Fidesz–KDNP), Terézváros polgármestere.