A Rio Cafe, illetve a Zöld Pardon nevű szabadtéri vendéglátóhelyek ugyan bérlik a területük egy részét, de valójában a bérelt terület mintegy négyszeresét használják.
Százötvenmillió forintért kötött tavaly tanácsadói szerződéseket a zuglói önkormányzat. Weinek Leonárd SZDSZ-es polgármester pártja volt pénztárnokának cégét, korábbi budapesti elnökének feleségét és egykori üzlettársát is megbízta.
A Fővárosi Főügyészséghez, a fővárosi főjegyzőhöz és az ÁNTSZ-hez fordult a kisebbségi ombudsman, mivel vizsgálata szerint kegyeletsértő módon ürítették ki a soroksári temetőket.
A fonyódi önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki zárt ülésén megvonta Kollmann Gergely, az egyetlen ellenzéki (szocialista) önkormányzati képviselő mandátumát összeférhetetlenségre hivatkozva. Az érintett bírósághoz fordul.
Az ügyészség az elmúlt időszakban szándékosan átlépett egy határt, amit civilizált, demokratikus jogállamban nem tehet meg - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista képviselő.
Az erzsébetvárosi ingatlanpanama kapcsán újabb két hónappal meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi SZDSZ-es politikusok, Gál György és Kardos Péter előzetes letartóztatását – közölte Fazekas Géza szóvivő.
Belátható időn belül nem épül fedett uszoda az Etelka soron, az önkormányzat mégis magas áron vásárolja fel az ottani garázsokat. A Kapufa büféért például 30 millió forintot fizetett.
A Fidesz ajkai önkormányzati és a tapolcai polgármester-jelöltjét mutatták be és reklámozták közpénzen a Veszprém megyében megjelenő, Helyi Téma című hetilapban, a megyei önkormányzat által finanszírozott oldalakon - mondta Pusztai István, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón Veszprémben.
A Fővárosi Bíróságon első fokon pert nyert Terézváros önkormányzata a Műárt-Press Kft.-vel szemben, s kiürítést rendelt el a bérlő Műárttal szemben. Az önkormányzatot a 18 millió forintos vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja, Halmai Katalin képviselte.
A napokban hosszabbították meg Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását. A VI. és VII. kerületi botrányokon kívül hazánkban csupán az elmúlt egy évben még 12 önkormányzati bűnügy pattant ki.