Az élményfürdő-építés állami támogatásból – jó üzlet. Az üzemeltetés saját erőből kevésbé. Mégis újabb és újabb vízi vidámparkok nyílnak. Mások meg bezárnak.
Cáfolta a titkosszolgálatok illetékese, hogy valaha is a Nemzetbiztonsági Hivatal állományában dolgozott volna az a nő, aki fiával együtt gyanúsítottja a közelmúltban kirobbant félmillárdos, luxusautó-áfacsalási ügynek.
Az ifjú kereszténydemokraták Zuschlag-klónoktól féltik a civilek állami támogatásait. A szaktárca szerint az osztás kormányzati felelősség, a civilek bevonása jó gesztus.
Uniós pénzekkel üzletelt Kiskunhalas MSZP-s kistérségi megbízottja - adta közre nemrég a Hír tévé. Lapunk most kiderítette, hogy a kistérségi hálózatban Weiszenberger Lászlón kívül még vagy hatvanan kötődnek a szocialistákhoz.
Az MSZP progresszív platformját vezető Ficsor Ádám, akit fél éve a mezőgazdaság Bajnai Gordonjának neveztük, 1300 milliárd forintnyi uniós vidékfejlesztési pénz felhasználását felügyeli - fogadalma szerint pártsemlegesen. Most ezzel az ígéretével szembesítjük.
Fél éve a mezőgazdaság Bajnai Gordonjának neveztük Ficsor Ádámot, az agrártárca uniós szakállamtitkárát, és bemutattuk a volt osztálytársaiból álló céghálót. A vállalkozások máris az uniós vidékfejlesztési pénzek körül sündörögnek.
Kétmillió forintot szavazott meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a szolnoki Szigligeti Színház Szilveszteri gála című műsorának egyedi - pályázat nélküli - támogatására - derül ki a testület október 5-ei ülésének jegyzőkönyvéből.
Nagy Imrét, a KISZ egykori első titkárát és Dóra Ottót, az MSZP Nógrád megyei elnökségi tagját nevezték ki nemrég igazgatósági elnöknek a honvédelmi tárca két nyereséges cégében.
Nem Gönci Jánosnak kreáltak egy díszposztot - tudtuk meg a Külügyminisztérium illetékesétől, aki az ilyen ügyekben diplomáciailag kötelező diszkréció miatt neve elhallgatását kérve válaszolt a Népszabadság kérdéseire.
„A pénzosztásnak ezt a módját az SZDSZ szerint nem szabad fenntartani, mert aránytalan, igazságtalan... erkölcstelen... A támogatások jelentős része politikai célokat szolgál... kampánypénzek keletkeznek belőle” – mondta 2001-ben a parlamentben Béki Gabriella.