A Fidesz jogilag is felelősségre vonná az ország eladósódásáért felelős szocialista miniszterelnököket, és ugyan erre külföldön is többen felkapták a fejüket, az utóbbi években indultak hasonló eljárások más országokban is. Izlandon a bankrendszer csődje miatt került bíróság elé a korábbi miniszterelnök, Ukrajna előző kormányfőjét pedig azzal vádolják, hogy egy gázszerződéssel károsította meg az országot.
Elrendelték Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök vizsgálati fogságba helyezését. Így döntött Rogyion Kirejev bíró, aki a volt kormányfő hivatali visszaéléssel kapcsolatos perében jár el.
Ezzel a bíróság elutasította Timosenko és ügyvédei kifogásait és beadványait, többek között azt, amely az eljárás beszüntetését követelte bűncselekmény hiányában.
Julija Timosenko védői a volt kormányfő ellen indított két bűnvádi eljárás egyesítését kérték szombaton a kijevi pecserszki kerületi bíróságon kezdődött perben.
Tagadta a bíróságon a hatalommal való visszaélés vádját Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök, akit azzal gyanúsítanak, hogy előnytelen gázszerződéseket kötött Oroszországgal.
Ha elítélik, akár tíz év szabadságvesztés is várhat az ukrán ellenzék vezetőjére. Julija Timosenko volt kormányfőnek azért kell bíróság elé állnia, mert a vád szerint visszaélt a hatalmával. Szerinte politikai összeesküvés zajlik ellene.