Fél éve nincs nyoma Mihael Palkovnak, Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter közeli munkatársának, a Jiszráél Béténu párt volt kommunikációs vezetőjének, akit a párt korrupciós ügyében pénzmosással gyanúsít a rendőrség - közölte az izraeli közszolgálati rádió kedden.
Ukrajnában a kémügyekbe keveredett jobbikost azzal vádolják, hogy beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Képviselői irodájának bezáratásáról szerdán rendelkezett a bíróság. Az ügyészség szerint más törvénytelenségekkel is vádolható Kovács Béla.
Miközben csütörtök – pénteken a NATO, szombaton pedig EU országainak vezetői gondolkodnak azon, hogy milyen szankciókkal büntessék Oroszországot az ukrajnai háborója miatt, addig szeptembertől már teljes létszámmal működik az Európai Bizottság Ukrajnát Támogató Csoportja, ami nem korbáccsal, hanem kenyérrel igyekszik befolyásolni az eseményeket.
Sikkasztás gyanújával őrizetbe vették a hatóságok Borisz Prihogykót, az ukrán nemzeti bank elnökhelyettesét - közölte pénteki kijevi sajtótájékoztatóján a főügyész első helyettese.
A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratok szerint Petro Porosenko új ukrán elnök évekkel ezelőtt információkat szolgáltatott a kijevi amerikai nagykövetségnek az ukrán belpolitikai helyzetről - jelentette az orosz média csütörtökön.
Ukrajnai korrupciós ügyletekkel kapcsolatos pénzmosási vizsgálatot kezdett hétfőn az illetékes brit bűnüldöző szervezet, amelynek tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában ukrán vagyonokat is zároltak az üggyel összefüggésben.