Ebben az évben kap új otthont a Diósgyőr (az átadás tervezett időpontja február 2. volt, amit nem sikerült tartani), a Videoton és a Vasas. Utóbbi két klub esetében nyáron kell elkészülni az ütemezés szerint, tehát ezek a csapatok csak a 2018/19-es szezonban játszhatják ismét saját stadionjaikban a hazai mérkőzéseiket. A másodosztályban a Cegléd, a Kisvárda és a Budaörs avathat új létesítményt, összesen 5 milliárd forintért.
A felcsúti polgármester azt írja: „a sportért felelős miniszter”, azaz Balog Zoltán hivatalból elrendelt egy utóellenőrzést, amely külön a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt vizsgálja „figyelemmel arra, hogy a támogatás felhasználásának jogcíme vonatkozásában a finanszírozási források tekintetében adódhat átfedés”.
Hosszas huzavona után a Kúria is arra kötelezte a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy adja ki az összes dokumentumot, amellyel igazolja, hogy mire költötték a klubhoz befolyó tao-pénzeket.A Kúria november közepén hozott ítélete azt jelentette, hogy nincs tovább, a Mészáros Lőrinc által vezetett akadémiának nyilvánosságra kell hoznia azt, hogy a 2013. január és 2015. november 26-a közötti időszakban beérkezett tao-forrásokat mire és hogyan költötték el. Azzal, hogy ezt nem tették meg, vállalták, hogy törvényt sértenek, amely annak fényében, hogy az ország miniszterelnöke aktív szerepet vállal az akadémia életében – olykor mintha a sajátjának is érezné –, különösen furcsa.
"Tévesnek" bizonyult a korábban közzétett összeg, 2,3 milliárd forint helyett 5,4 milliárdnyi TAO-támogatás áramolhat idén a felcsúti fociba.
A DK ismét pert nyert a Felcsút ellen – írja az ellenzéki párt közleményében. A bíróság kimondta: a TAO közpénz, ezért ki kell adni, mire költötték.
Pörög a felcsúti polgármester sportbiznisze.
23,1 milliárd forintot kapott a felcsúti fociakadémiát működtető alapítvány 2012 óta. A sportközgazdász szerint ez kiemelkedő összeg, profi csapatok és nem fociakadémiák működnek ennyi pénzből. A Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért például az idén 3,9 milliárd forintnyi euró jár az adott csapatnak – a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak ennél minden évben több jutott, miközben csapata a magyar másodosztályból most küzdötte magát vissza az NB I-be.
Szakmailag bukás volt, hogy tavaly kiesett az első osztályból a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, de anyagilag ez meg sem látszott Mészáros Lőrinc szponzorokkal bőven ellátott klubján, sőt.
Veszélybe kerülhet a felcsúti sportcsarnok és konferencia-központ finanszírozása, miután a Puskás-akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a sportfejlesztési programjában jóváhagyott összeg felét sem tudta április végéig összegyűjteni társaságiadó-felajánlásokból (taó). Pedig a szervezet – amelyet Orbán Viktor alapított és Mészáros Lőrinc elnököl – ezúttal minden korábbinál több pénzből gazdálkodhatna. Tavaly december elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2,93 milliárd forintos programra adta áldását, azaz elvileg a FUNA ennyi adóforintot próbálhat meg összekalapozni (a taópénz lényege, hogy a felajánló cégek ahelyett, hogy az államkasszába fizetnék be az adott összeget, egy sportszervezetnek adják).