Intézmények: |
|
Helyek: |
A pécsi Soros-kampányközpont elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi közgyűlés
A pécsi "Soros-kampányközpont" létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése csütörtökön.
A Fidesz kitiltaná Pécsről "Soros civiljeit"
A Fidesz pécsi szervezetének elnöksége nem tartja elfogadhatónak, hogy Soros György egyik alapítványa létrehoz egy központot a városban a civil kezdeményezések támogatására, és arra kérik a helybélieket, hogy ingatlanjukba ne fogadják be a Sorossal együttműködő szervezeteket. Erről pénteken rendkívüli ülésen döntött a városi elnökség.
Azt kérik a pécsiektől, hogy ne adjanak ki ingatlant Soros-szervezetnek
A Fidesz pécsi elnöksége arra kéri a város polgárait, vállalkozásait és szervezeteit, hogy lehetőség szerint ne adjanak lakhelyet a baranyai megyeszékhely ingatlanjaiban a Soros György-féle kampányközpontnak.
A pécsi baloldal kezében van Hoppál és Csizi sorsa?
A pécsi események egyik sarkalatos pontja, hogy egy demokratikusan megválasztott polgármester fölé lehet-e helyezni egy olyan testületet, amelyre senki sem szavazott. Horváth Csaba politológus, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának a docense sommásan úgy fogalmazott a Zoom.hu-nak, hogy nem, mert nem lehet korlátozni egy polgármester jogkörét. Azzal, hogy kiskorúsították Pávát, azzal megsértették az egyébként a Fidesz kormány által elfogadott önkormányzati törvényt. A politológus szerint normális esetben egy polgármester ilyenkor lemond, és a testület feloszlatja magát.
Kimosakodna a Fidesz a pécsi mocsárból
Három hónap alatt másfélszeresére nőhetett a Páva Zsolt által eddig vezetett, hirtelen gyámság alá vett város adóssága. A kormányoldal az ellenzékre hárítaná a felelősséget.
A sikkasztásért elítélt, tüntetőket hazaárulózó volt fideszes őrizheti Pécs értékeit
A Pécsistop azt írja, a Pécsi Értéktár Bizottsága jelenleg 5 tagú, és ezt szeretné Páva hat tagúvá bővíteni Fodor Ibolyával a "magas szintű munka fenntartása" érdekében. A lap idézi a város önkormányzatát: „A bizottság szakértőkkel kiegészítve válogatja majd ki a leginkább megbecsülendő pécsi értékeket.” A grémium „a munkájába bevonja az elmúlt 5 évben megválasztott díszpolgárokat, valamint a helyi, illetve megyei közművelődési feladatellátás országos módszertani intézményeit, továbbá az értékek gyűjtésével, megőrzésével, hasznosításával foglalkozó országos és területi illetőségű szakmai és civil szervezeteket is”.
613 millió forintért vásárolt házat a fideszes képviselő testvérének cégétől az állam
Bánki Erik, Baranya megye meghatározó fideszes politikusa testvérének érdekeltségében álló ingatlant vett meg a közelmúltban a magyar állam 613 millió forintért. Az épületet a megyei munkaügyi központ használja húsz éve. Személyesen Bánki volt az, aki cége nevében annak idején kiadta az épületet a hivatalnak egy erősen mutyigyanús versenytárgyalás győzteseként. A szocik idején, mikor máskor.
Második menet – így fejleszt Páva Zsolt Pécsen
Magasház, hitelből finanszírozott megrendelés az Elios-nak, konzultáció a blogger-polgármesterrel, Fodor Ibolya – ezektől a témáktól volt hangos a helyi, és néha az országos sajtó az önkormányzati választások óta. Az egyes ügyek megítélése lehet véleményes, de az biztos, hogy az adósságaitól tavaly megszabadított város újra vad költekezésbe kezdett – természetesen hitelből.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Fodor Ibolya
Páva Zsolt
Tiborcz István
Elios Innovatív Zrt.
Fidesz
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Sistrade Kft.
Zsolnay Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
civilek
energia
felszámolás - végelszámolás
gazdálkodás
hitelezés
közbeszerzés
önkormányzat
sikkasztás
támogatás
Baranya megye
Pécs
Mi Orbán Ráhel és Tiborcz István új törzshelye Pesten?
Hogy lehet egy pár hónappal korábban alapított, érdemi tevékenységet nem végző céggel befutni egy olyan állami tenderen, melyen erős referenciákkal bíró, nagy múlttal bíró társaságok viszont elvéreztek? Utánajártunk, ki üzemelteti a főváros közepén található, a turisták által megszállt Erzsébet téren működő fine dining éttermet. Akármelyik szálon indultunk el, a bonyolult cégháló végén a kormányfő vejére, Tiborcz Istvánra bukkantunk.
Kárpáti Péter György
Orbán Ráhel
Pap Kornél
Tiborcz István
Design Terminal Közhasznú Nonprofit Kft.
Erzsébet Vagyonkezelő Kft.
Fidesz
KBG Menedzser Kft.
Mobil Adat Kft.
Pakor-Gasztronómia Kft.
Postabank
Terminál Étterem
belföld
klientúra
közbeszerzés
közétkeztetés
NER HOTEL
pályázat
tanácsadás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Baranya megye
Bp. V. kerület
Budapest
Pécs
Jogerős: a Fidesz megsértette az MSZP jó hírnevét
A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint megsértette az MSZP jó hírnevét a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője, amikor azt állította, hogy a szocialista városvezetők 2002 és 2009 között több mint hárommilliárd forinttal jutalmazták meg önmagukat - jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP országos elnökségének tagja Pécsen kedden sajtótájékoztatón. Hoppál Péter a pontatlan fogalmazásért sajnálkozását kifejezve arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi szocialista városvezetés 23 évre adósságba verte Pécset.