Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak
A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.
Csoda a NER-ben? Simonka ma áll bíróság elé súlyos bűnök vádjával
Megtörténik ma az, amire kevesen számítottak: Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a vádlottak padján láthatjuk a Fővárosi Törvényszéken. A rendszerváltás óta olyan súlyos vádakkal még nem állt bíróság elő magyar politikus, mint Dél-Békés kormánypárti hűbérura. Hogyan jutottunk idáig?
Titokzatos társbérlet: egy súlyos ügy, ami a polgármesterre és a Fideszre is árnyékot vet
A Hajrá Csabaiak Egyesület egyik alapítója cégügyei miatt augusztusban előzetes letartóztatásba került. Ugyanennek az egyesületnek támogatásával nyert a polgármester az októberi választáson, minek eredményeként a Fidesz 11 fős városházi többségről beszélhet. Mi az összefüggés? A városvezető, Szarvas Péter nem segített a megfejtésben, mi azért utánajártunk.
A százmilliókból kialakított önkormányzati sörközpont hasznát egy kft. élvezi Szolnokon
Igencsak jelképes összegért ad használtba a szolnoki önkormányzat vállalkozása, a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. egy 427 millió forintos pályázati pénz felhasználásával kialakított 1475 négyzetméteres sörözőt és sörmúzeumot (Sörárium) egy kft-nek. Ezt a szolnoki közgyűlés zárt ülésén hozott döntés tette lehetővé. Ráadásul a részvénytársaság évi 20 millió forint támogatást is ad a vállalkozásnak – nyilatkozta lapunknak Ligeti József, a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület elnöke azt követően, hogy kézhez vette az ügyben a közérdekű adatigénylésére kapott választ.
A Fidesz és az MSZP Erzsébetvárosban is összejátszott a centrumos parkolási vállalkozók érdekében
Egy történet: így vágja maga és magunk alatt a fát a Fidesz
Erre találtunk most egy jó példát Veszprémben, ahol a helyi fideszes többségű képviselő-testület még tavaly úgy döntött, hogy 2019-től saját kezébe veszi a helyi közösségi közlekedést a Volán regionális vállalatától. V-Busz Kft. néven alapítottak céget azzal a céllal, hogy a helyi buszos szolgáltatás színvonala javuljon, az utasszám bővüljön. Aztán kineveztek élére egy embert, akinek politikai lojalitásához nem férhet kétség.
A két Hernádi behálózná Esztergomot
Hernádi Ádám, a Fidesz 34 éves esztergomi polgármesterjelöltje, Hernádi Zsolt unokaöccse előbb Orbán Viktor személyi titkárának titkára volt, majd trafikkoncessziókról döntött, aztán kioszthatott néhány milliárdnyi támogatást a nagybátyjának. Az esztergomi közvagyont és a MOL elnök-vezérigazgatójának rokonságát érintő összeférhetetlenséggel kapcsolatban nem válaszolt kérdéseinkre.
Kisfaludy-program
Trafikmutyi
Hernádi Ádám
Hernádi Zsolt
A8 Palace Hotel Zrt.
Esztergom Város Önkormányzata
Fidesz
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Market Építő Zrt.
Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft.
fürdő
idegenforgalom
klientúra
koncesszió
összeférhetetlenség
rokonok
Esztergom
Komárom-Esztergom megye
Gátlástalan és barbár építkezéssel terjeszkedik a Belvárosban a fideszes Becsó Zsolt barátja
Egy több mint százéves V. kerületi társasházban a magyar állam nem tud érvényt szerezni a törvényeknek. A háttérben egy volt FTC-elnök és a fideszes Becsó Zsolt alakja sejlik fel – utóbbi üzlettársa akar vendéglátóhelyet nyitni a Hold utcában.
A Hajdúságból irányítják az erzsébetvárosi közbeszerzéseket
Vannak véletlenek: hajdúböszörményi cég épít parkot a szintén böszörményi ügyvezető által vezetett VII. kerületi önkormányzati cég megbízásából.
Mező Barna
Nyíri Dóra
Török Imre
Török Imréné
Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata (Erzsébetváros)
Credo Trade Kft.
Debrecen Város Önkormányzata
DH-Szervíz Kft.
Dryvit Profi Kft.
Épít-Takarít 2004 Bt.
Evikint Kft.
Fidesz
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK)
Tömb 2002 Kft.
Universal Bau Bt.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
EU
klientúra
közbeszerzés
pályázat
rokonok
takarítás
Békés megye
Budapest
Hajdú-Bihar megye
Hajdúböszörmény
A dunaújvárosi MSZP-elnök cége 662 millió forint uniós támogatást kapott a Fidesz-kormánytól
Pintér Attila dunaújvárosi MSZP-elnök a társtulajdonosa annak a cégnek, ami az MTI néhány nappal ezelőtti híre szerint 662 millió forintnyi uniós támogatást nyert el. Az uniós támogatásokat nyilvántartó kormányzati honlapról kiderül, hogy az elmúlt két évben Pintér cégének más projektjeit is támogatta a kormány EU-s pénzzel. Dunaújvárosban régóta pletykálnak az MSZP és a Fidesz együttműködéséről, 2013-ban például Pintér Attila sógora három trafikkoncessziót is elnyert.