Lapok: |
|
Személyek: |
Zuschlag János
Zuschlag-per: a civilektől vették el a pénzt
A politikai szervezetek támogatását a civilszervezetek támogatásának csökkentésével biztosították, amikor Gyurcsány Ferenc volt az ifjúsági és sportminiszter - mondta Ocsovai Tamás tanú a Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján.
Nem kellett elszámolnia Zuschlagnak
A 2004-ben elnyert pályázati pénzekkel a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek még 2007-ben sem számoltak el, ennek ellenére a pályázat kiírója nem tette meg a szükséges lépéseket.
Zuschlag-ügy: Kullai szerint őt megtévesztették
Kullai Tamás hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-perben a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Zuschlag-ügy: politikusok ellen vallott Őri András
A Zuschlag-ügy negyedrendű vádlottja szerint a volt képviselő olyan határozott volt, hogy utasításait végre kellett hajtani.
A Zuschlag-mutyiról vallott Lados
Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja kedden a bíró kérdéseire válaszolva alátámasztotta a vádhatóság állítását, mely szerint a civil szervezetek nevében folyó pályázati tevékenységet az elsőrendű vádlott koordinálta, és neki kellett elszámolni a pályázatokon elnyert összegekkel is.
Zuschlag-ügy: megtagadott vallomás és újabb házkutatások
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt.
Budapest nem kivételezett Zuschlaggal
A szakbizottságban és a végleges döntést meghozó Fővárosi Közgyűlésben is jellemzően egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban azokról a közbiztonság javítását célzó pályázatokról, amelyek benyújtói közül néhány civilszervezet érintett a Zuschlag János ellen zajló büntetőeljárásban.
A Weiszenberger-videó készítője beszélt a részletekről
A kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, F. Károly a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtökön este azt állította: ő készítette a televízióban bemutatott rejtett kamerás felvételt.
Csak az ügyes tálalásban bízhat a kormány a Zuschlag-ügyben
Főképp a hatékony és helyesen megválasztott kommunikációban bízhat az MSZP és a kormány a Zuschlag-ügy kapcsán.
Zuschlag-ügy: Gyurcsány segíteni kíván
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak az ifjúsági szervezetek állami támogatásával kapcsolatos ügyekben.