Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Nyolc embert gyanúsítanak orgazdasággal a MÁV Informatika Zrt-nél
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint orgazdaság miatt már nyolc személy ellen folyik eljárás a MÁV Informatika Zrt-nél indított nyomozásban. A rendőrség fiktív üzleti utazásokat is vizsgál az ügyben.
Adócsalással gyanúsítják egy jegyellenőröket foglalkoztató cég vezetőjét
Egy jegyellenőröket foglalkoztató cég vezetőjét 44 millió forintos adócsalással gyanúsítja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal.
Felfüggesztették a Kulcsár Attila elleni munkaügyi pert
Pénteken kezdték meg a Kulcsár Attila elleni munkaügyi pert, de rögtön fel is függesztették a Kulcsár elleni büntetőeljárás miatt. A K&H Equities közel 1,5 milliárdot követel Kulcsártól.
Előzetesből házi őrizetbe került Hagyó tanácsadója
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszűntette H. Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes tanácsadójának előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetbe vételét, mert együttműködő volt a magatartása a bíróság szerint.
Kibújt az MNV több vezetője az állami bérplafon alól
Százmilliós veszteséget okozott az államnak egyes döntéseivel az állami vagyon felett őrködő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) - állítja szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ szerint az MNV egyes távozó vezetői indokolatlanul magas végkielégítéseket kaptak.
Állami-önkormányzati fizetések
Kaszinóváros - Sukoró
Postapalota
Oszkó Péter
Tátrai Miklós
Veres János
Hollóházi Porcelán Zrt.
Idom 2000 Zrt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Televízió Nonprofit Zrt. (MTV)
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MÁV
állami / önkormányzati vállalat
belföld
foglalkoztatás
gazdálkodás
informatika
ingatlan
juttatás
közbeszerzés
végkielégítés
Európa
Oroszország
Vádemelést javasol az NNI a korábbi munkaügyi főfelügyelők ellen
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség visszaéléssel gyanúsított vezetőinek ügyében. A vezetők a gyanú szerint hivatali visszaélést és közokirat-hamisítást követtek el.
A kormányé lehet a végső szó a tescós bérvitában
Egy vitatott bírósági ítélet és egy állítólag be nem tartott minisztérium ígéret is feltűnik a Tesco pénztárosainak bérvitájában. A szakszervezetek szerint a kasszások több ezer forinttal kevesebb pénzt kapnak, mint amennyi járnak nekik, a Tesco azonban azt állítja, minden szabályt betart.
Egy hangszerjavítótól vett 11 milliós HR-tanulmányt Bajnai hivatala
Egy hangszerész végzettségű férfi készítette azt a kormányzati személyügyekkel foglalkozó tanulmányt, amelyet a kormányzás utolsó hónapjaiban vásárolt több mint 11 millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal.
BKV-ügy: előzetesben marad Demszky tanácsadója
Június 5-ig előzetes letartóztatásban marad a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója. Z. Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét ugyanakkor szabadlábra helyezte a Fővárosi Bíróság.
Nem érez felelősséget a BKV-ügyben Horváth Csaba
Nem tudott a szabálytalan végkielégítésekről, és nem érez felelősséget a BKV-ügyben - mondta Horváth Csaba korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság előtt.