Intézmények: |
|
Személyek: |
Rendőrség által vizsgált cégek a Főtávnál is
Jelenleg is a Főtávnak dolgozik az a Cemi Kft., amelynek BKV-s szerződéseivel kapcsolatban a BRFK nyomozást folytat – adta hírül az Index.
Helyén marad az FKF-vezér
A Fővárosi Közgyűlés tegnap esti ülésén nem kapott többséget az a határozati javaslat, hogy visszahívják az FKF Zrt. igazgatóságából Bielek Péter vezérigazgatót, és utasítják a társaság igazgatóságát, hogy további intézkedésig mentesítse a vezérigazgatót a munkavégzés alól.
Kirúghatják, mert kitálalt
Feltárta, miként működött az FKF-es pénzszivattyú
Demszky Gábor: Nincs felelősségem
Demszky hangsúlyozta, hogy nem volt tudomása az FKF-nél történtekről.
Vallott, megfenyegették
Nincs takargatnivalóm semmilyen ügyben. Remélem, hogy csak tanúként és nem gyanúsítottként hallgatnak majd ki a rendőrök – nyilatkozta a Hír TV Célpont című műsorának Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója. Most csupán azért vállalta a nyilvánosságot, mert rendőrségi vallomásának kiszivárgása után őt és a családját is megfenyegették.
FKF-ügy: pánik az MSZP-ben
Pánikot keltett és kisebb belháborút indított az MSZP-ben a BKV-botrány után a napokban kipattant FKF-ügy.
Hűtlen kezelés gyanúja az FKF Zrt.-nél
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség az önkormányzati tulajdonú Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél.
BKV-ügyek
Antal Attila
Bielek Péter
Demszky Gábor
Hagyó Miklós
Mesterházy Ernő
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
BKV Vasúti Járműjavító Kft.
Cemi Kft.
Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
MSZP
Prófécia Ingatlanforgalmazó Kft.
SZDSZ
állami / önkormányzati vállalat
gazdálkodás
hűtlen kezelés
ingatlan
önkormányzat
visszajuttatás
Budapest
Nyomoznak az FKF ügyében is
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban – olvasható a rendőrség közleményében.
FKF-botrány: hamarosan megkezdődnek a kihallgatások
A rendőrség akkor is megindította volna a nyomozást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél, ha a hírTV nem hozza nyilvánosságra a vállalat gyanús ügyeit.
Jogi lépéseket tesz Hagyó Miklós
Jogi lépéseket tesz Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes, miután az FKF ügyben az ő neve is felmerült.