Visszaüthet a bűnbakképzés és az át nem gondolt megújítási szándék a fővárosi fürdőcégnél. Két év alatt összesen nettó 30 millió forintért szerződött le cégén, a Reporting Kft.-n keresztül Frei Tamás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-hez
A főváros forráshiánya a Demszky Gábor által jelzett 50–60 milliárd forint helyett 160 milliárdra tehető – jelentette be tegnap György István főpolgármester-helyettes.
Parlamenti albizottság vizsgálja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szerepvállalását az egerszalóki fürdő- és szállodafejlesztés "sok ponton zavaros" ügyével kapcsolatban.
Leváltották a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatóját a keddi taggyűlésen, és öt esztendőre Kvarda Attilát, a Keszthelyi Városi Kórház jelenlegi igazgatóját bízták meg a vezetéssel – tájékoztatott Hegedűs Lajos, a leváltott főigazgató kedden.
Egymást érik a botrányok Esztergomban évek óta, ám azt senki sem tudja: mi a titka Meggyes Tamásnak? Hogy létezik, hogy továbbra is bírja Orbán Viktor feltétlen bizalmát?
Közbeszerzési eljáráson érvénytelen pályázatot benyújtó győztes cég, pályázatról elkéső, majd közbeszerzés nélküli nyertes pályázó, négycsillagos szállodában bérelt vezetői lakás...