Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Moszkvában és Szófiában is olcsóbb a metrókocsi-felújítás, mint Budapesten
Ha nem a beszerzést álcázzák felújításnak, akkor egészen szerény összegből is kijöhet a művelet.
A Fidesz nekiment az adócsalóknak, és szép csendben felszámolja a feketegazdaságot
Pár év alatt gyökeresen átalakult a gazdaság: sorra zárnak be a trükköző cégek a kormány intézkedései és a fiatalok attitűdje miatt. Az árak ezért is nőnek.
A fideszes médiaholding még az USA-ban is durva piaci szereplő lenne
A Fidesz-közeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a legnagyobb amerikai kiadókhoz mérhető print portfólióval rendelkezik, összesen 408 újságja van.
Egy dokumentumból kiderül, hogy nem csak az államnak dolgoznak a NER-cégek: más NER-cégeknek is
A kormány kedvenc biztonsági cégét, a Valtont lényegében a Fidesz teljes gazdasági holdudvara foglalkoztatja.
Belenéztünk a 135 milliárdos közpénzes fekete lyukba
A tao-támogatás ötöde a sportszövetségekhez megy, de nem utánpótlás-nevelésre költika legtöbbet.
Nagy üzlet a feketézéssel fertőzött bulinegyed, csak nem a kerületnek
Pár vendéglátóhely adja a bevétel és a nyereség felét, sok kisebb hely alig jelent be dolgozót a bulinegyedben. Az állam jól jár, a mellékhatásokat elviselő kerület bukik.
Méretes aknát hagynak Orbánék a következő kormányra a sporttámogatásban
Számításaink szerint 80-100 milliárd forintnyi olyan tao-támogatás lehet, amit már kifizettek, de amiért még nem vettek igénybe adókedvezményt a támogató cégek.
Egy hasznosnak tűnő állami program, a részleteket mégis rejtegetik
A Fidesz-kormányok oktatási forráskivonása tette igazán jó ötletté a Medgyessyék idején kitalált egyetemi ingatlanfejlesztési koncepciót.
80 helyett 128 milliárd lett, maradhat? Maradhat, mondja a kormány
Közel 130 milliárdnyi adóforintot utaltak az államkassza helyett sportszervezeteknek a nyereséges cégek. Ez a másfélszerese a tervezettnek. Hat év alatt 165 milliárdot tévedett a kormány.
Ha megveszi az állam a Mátrai Erőművet, nagy eséllyel évi sokmilliárdos veszteség hullik a nyakába
Nem véletlenül döntöttek úgy Mészáros Lőrincék, hogy inkább mégis eladják a legnagyobb magyar szénerőművet. Annyira megdrágultak a szennyezési jogok, hogy ebben a formában szinte biztos a vastag bukó 2021-től.