language

Személyek:

Gál György highlight_off

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [314]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Hunvald György két éve van előzetesben

Szombaton volt két éve, hogy a bíróság 2009. február 12-én elrendelte Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármester előzetes letartóztatását az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanok elidegenítése okán.

Két év után is előzetesben Hunvald

Napra pontosan két éve van előzetes letartóztatásban Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy egyik vádlottja. Ez szokatlanul hosszú idő, nála régebben csak vádlott-társa, Gál György ül, ám őt bármikor kiengedhetik, ha valaki leteszi érte a százmilliós óvadékot. Az előzetes fogvatartás szabályainak felülvizsgálata tavaly nyár óta téma, ám érdemi döntés eddig nem történt.

Mexikóból panaszkodik Czibula Csaba

Levélben érintkezik a Hunvald-ügyben a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészséggel (KNYF) és a Budapesti Ügyvédi Kamarával a Mexikóban bujkáló Czibula Csaba, aki kihallgatása esetén maga is az erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik gyanúsítottja lenne – értesült lapunk ügyvédi forrásokból.

Zárolták a volt SZDSZ-es nyaralóját

Zár alá helyezte az elsőfokú bíróság a bűnszervezetben elkövetett ingatlancsalásokkal és hivatali vesztegetéssel vádolt Gál György két, a Vir szigeten található nyaralóját és családtagjai hat életbiztosítását is, mivel azok megszerzése a vád szerint bűncselekményből származik.

Rövidesen jogerős döntés Gál óvadékáról

Az óvadék-eljárások általában két hét alatt jutnak el másodfokra, így a jövő héten dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy jogerősen helybenhagyja-e az elsőfokú bíróság múlt hétfői döntését, melynek értelmében az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottja százmillió forint óvadék ellenében kerülhetne házi őrizetbe.

Hunvald György moldáv barátja is gyanúsított

Újabb gyanúsítottja van az „én fizetem a te csókosodat, te fizeted az én csókosomat” társasjátéknak – közölte lapunk, a zuglói-erzsébetvárosi szerződéseket firtató kérdésére Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

Csak egy rossz mondat volt? Feldmájer nem ítéli el Zoltait

Nem ítéli el Zoltai Gusztávot a Hunvald Györggyel folytatott telefonbeszélgetésért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Feldmájer Péter ezért nem is kezdeményezi az ügyvezető igazgató leváltását.

Hunvald ügyeinek listája egy érdekes lopással bővülhet

Miközben vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester ellen, további ügyekben vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség – tudta meg a hvg.hu.

Hunvald segített az ismerősöknek

A forgalmi értékénél 16 millió forinttal olcsóbban megvehette az előzetes letartóztatásban lévő Gál György volt SZDSZ-es politikus szeretője a számára kiutalt VII. kerületi önkormányzati bérlakást.
Találatok: [314]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>