language

Személyek:

Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [394]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>

Elsöprő ingatlanlavina

Felgyorsulhat a terézvárosi ingatlanpanama felgöngyölítése. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok eladása ügyében.

Tovább nyomoznak a VI. és a VII. kerületben

Terézvárosban három hónappal hosszabbították meg a hivatali vesztegetés gyanúja miatt egy ingatlanügy kapcsán indított nyomozást, a szomszédos Erzsébetvárosban pedig további négy hónapig gyűjtheti a főügyészség a bizonyítékokat a vádemeléshez - tudtuk meg.

Ingatlanbuli, könnygázgránát, paprikaspray

A terézvárosi ingatlaneladásokkal foglalkozó múlt heti cikkünket egy helyi képviselő „büntetőjogilag értelmezhetőnek” találta, és továbbította az ügyészségnek.

Egyes terézvárosi ingatlaneladások keltettek gyanut

A Fővárosi Főügyészséghez fordul Wertán Zsolt Zoltán (KDNP), VI. kerületi önkormányzati képviselő egyes terézvárosi ingatlaneladások miatt. Wertán Zsolt Zoltán a Heti Válasz csütörtöki számában megjelentek alapján fordul a főügyészéghez.

Rács mögött maradnak a szabad demokraták

Továbbra is fennáll az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként ismertté vált bűnügyben gyanúsított SZDSZ-es politikusok szökésének, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye...

A magyar politika mélységei: Zuschlag és az álküldöttek

Az InfoRádió 2008 belpolitikai eseményeiről szóló összeállításának második részében a kis pártok belharcait, a gazdasági válság hatásait és több belpolitikai botrányt tekint át.
Találatok: [394]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>