Kétszer ült össze a főváros közbeszerzési bizottsága, mire sikerült győztesnek hirdetni a római-parti mobil gát tervezői tenderére érkezett legdrágább ajánlatot.
Bár egyes szakértők szerint lenne ésszerűbb, hasznosabb és gazdaságosabb megoldás is, ami jobban segítené a dunai árvízvédelmet, a tervezett római mobilgát minden civil tiltakozás és szakmai felvetés ellenére láthatóan sínen van. A folyamatot a gát ellenzői szerint jogsértések sora kíséri, melyek eddig kevés nyilvánosságot kaptak. Ezekről szól a Vendégszerzők a városról-sorozat legújabb része.
Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF), avagy az országos zöldhatóság főigazgatója, az ország első számú környezetügyi közigazgatási szervezetének vezetője.
Magyar felkérésre fektetett be pénzt a Braun család a csődközelbe jutott Balaton-nagybereki Állami Gazdaságot privatizáló Hubertus Rt.-be, az állammal közösen jegyezve az utódcéget, és kötöttek hosszú távú földhaszonbérleti szerződést, mert a földterület nem volt eladó – mondta Ludwig Georg Braun, akit hétfőn tanúként hallgattak meg az állam és a Hubertus közötti vagyonjogi perben.
A környezetügyért felelős államtitkár cáfolja, a fejlesztési ügynökség viszont elismeri, hogy foglalkoznak olyan, több milliárd eurós uniós projektek megvalósításával, amelyeket zöld szervezetek káros pénzkidobásnak tartanak.
Nem csak a Velencei-tó partjára tervezett szórakoztató-központ kivitelezését, de az M4-es autópálya építését is hátráltatja, hogy elhúzódik az állam és a befektetők telekcseréjének hatósági bejegyzése.