Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Rosszul könyvel az ellenzék
Kaotikus a Jobbik pénzügyi elszámolása, de a többieké sem hibátlan – derül ki az ellenzéki pártok 2009–2010-es gazdasági ügyeit ellenőrző ÁSZ jelentéseiből.
MSZP: boszorkányüldözést folytat Budai Gyula
A Volánbusz az iskolapéldája annak, hogyan lehet egy jól működő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő céget tönkretenni - mondta előterjesztői expozéjában Budai Gyula (Fidesz), akinek előterjesztését a cég reorganizációját vizsgáló bizottság felállításáról hétfőn kezdte el tárgyalni a Ház.
Van élet a Malév után is, de szomorú
Hétfőn tárgyalja a parlament Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos előterjesztését, melynek célja egy olyan vizsgáló bizottság létrehozása, amely a szocialista kormányok felelősségét állapítaná meg a Malév csődje miatt. Ugyanakkor elutasítja azt a szocialista a javaslatot, amely 1990 óta vizsgálná a légitársasággal kapcsolatot döntéseket.
A szocik már megint menekülnek a felelősség elől
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól – a fideszes politikus erről pénteken beszélt az MTI-nek.
ÁSZ: az MSZP-nek korrigálnia kellett 2009-es beszámolóját
Módosítás után adott megbízható és valós képet az MSZP gazdálkodásáról az ellenzéki párt 2009-es beszámolója, de ez összefügg azzal, hogy a párttörvényben lévő beszámolómintához nem készítettek útmutatót a jogalkotók.
Vagyonbevallások: Lázár sokat kaszált, Gyurcsánynak nőtt az adóssága
Több képviselő is sikerrel csökkentette hitelét 2011-ben, míg megtakarításaik jelentősen nőttek – derül ki a most hozzáférhetővé vált vagyonnyilatkozatokból. Néhány honatyának a havi jövedelme is jelentősen emelkedett.
Nem a Malév, hanem a piaca a tét
Borotvaélen táncol a Malév sorsa. Úgy tudjuk, a spanyol Vueling légitársasággal már addig jutottak a tárgyalások, hogy a cégnél igazgatósági döntésre vár a magyar légitársaságba való beszállás.
Újabb százmilliók az MSZP-s mocsárból
A gyanú szerint egy MSZP-s vezetésű önkormányzati vagyonkezelő és a párthoz közel álló cégek magasan a piaci ár felett kiszámlázott, a gyanú szerint fiktív munkavégzéssel okoztak nagyjából 800 millió forintos kárt az államkasszának, derül ki a Csepel.info beszámolójából.
Túl későn leplezik le a csepeli komcsikat
Csalás, lopás, bűnpártolás, környezetszennyezés, gyilkosság: éppen hogy csecsemőt nem ettek a csepeli szocialisták, de a kavarásaik véletlenül nem is maradtak titokban.
A Fidesz új slágere: Csepel, vezesd a harcot, de közpénzből
„Vörös Csepel – Gyilkosság, visszaélések, mutyivilág a XXI. kerületben” - ezzel a címmel adott ki könyvet Csepel fideszes irányítású önkormányzata karácsony tájékán. Ebben a városrész saját nevének lejáratását is vállalva sározza be a jelenlegi vezetés az előzőt.