Személyek: |
|
Intézmények: |
Találatok: [9] Oldalak: 1
Eljárás indult Gyurcsányék mutyigyanús kölcsönügyletei miatt
Piacfelügyeleti eljárást indított a jegybank a Gyurcsány Ferenc egyik családi cége által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott három darab, összességében több mint 200 milliós kölcsön miatt – értesült a PestiSrácok.hu. Alapos a gyanú ugyanis arra, hogy Gyurcsányék cége jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzett, s ezzel súlyos törvénysértést követhetett el. Az ügyben Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett bejelentést még tavaly októberben. Eközben az Altus személyiségi jogai állítólagos megsértése miatt beperelte Budait és Deutsch Tamást.
Kifizethetik a Czeglédy-Gyurcsány botrány eltapsolt pénzeit
Az Országgyűlés keddi döntésével felkérte a kormányt arra, hogy kártalanítsa azt a mintegy ezer diákot és nyugdíjast, akik a Czeglédy-Gyurcsány botrány miatt nem juthattak hozzá a pénzükhöz. A baloldal szombathelyi képviselője, akit még júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba egy rendkívül szövevényes hálózatot működtett. A gyanú szerint a cégei több mitn hárommilliárd forintot nem fizettek ki a költségvetésnek. A Czeglédy-botrányban feltűnik Gyurcsány Feerenc és Dobrev Klára, de az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja ellen is nyomozhatnak.
Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Dobrev Klárát kihallgatja az ügyészség
Dobrev Klárát a következő hetekben kihallgatja az ügyészség az előzetesben ülő Czeglédy Csaba bűnügyében - értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy a bukott miniszterelnök feleségének azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek.
Czeglédy-ügy: az időseket is kártalaníthatják
– A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben – jelentette be Hollik István az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után. A KDNP parlamenti képviselője a Czeglédy-ügy károsultjai-nak rendkívüli kárrendezéséről szóló határozati javaslat egyik előterjesztőjeként az MTI tudósítása szerint elmondta: bizonyíték van arra, hogy több tucat nyugdíjas is kárt szenvedett, mert Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. kiközvetítette őket, és nem kapták meg a fizetésüket.
Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat
Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai.
Czeglédyék időseket is megkárosítottak
Nemcsak diákokat és felnőtteket, de nyugdíjasokat is érint a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett iskolaszövetkezeti büntetőügy – értesült a Vaol.hu.
OLAF-vizsgálat indulhat Gyurcsányék mutyigyanús kölcsöne miatt
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabának.
Gyurcsány elismerte a Czeglédynek adott kölcsönt
Gyurcsány szerint likviditási gondokra hivatkozott Czeglédy, tisztességes feltételekkel adtak neki kölcsönt. A pénzt nem biztos, hogy valaha viszontlátják, de hálás a jobboldalnak, hogy rokonszenveznek és együttéreznek velük.
Gyurcsány korrupciós ügyeket halmozó ügyvédje lehet a baloldal szombathelyi közös jelöltje
Gyurcsány Ferenc egyik közeli szövetségese és egyben ügyvédje, a szombathelyi Czeglédy Csaba korrupciós ügyeiről tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán. Czeglédy az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, és jó eséllyel a baloldal közös képviselőjelöltje lesz Szombathelyen a 2018-as választásokon.
Találatok: [9] Oldalak: 1