Öt napon belül ez már a második, ezúttal több mint négymilliárdos elnyert közbeszerzés a miniszterelnöki jóbarát családjánál.
Nincs olyan szál, ami ne Seszták Miklóshoz vezetne abban a több mint három éve teljes homály övezte kisvárdai projektben, amellyel 2,2 milliárd forint támogatásból lórehabilitációs központtal kombinált lovasakadémia épülne.
Bizonyos, nagy értékű, vagy uniós forrásokat érintő közbeszerzéseket lebonyolító szervezeteknek független, akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókat kell felkérniük. Egy friss, február 2-án megjelent, kormányrendelet-módosítás teljesen felborította a közbeszerzési szakértói piacot, a jövőben az erre kötelezettek csak olyanokkal szerződhetnek, akikkel előzetesen az állam központosított keretszerződést kötött. Az ilyen közbeszerzésekkel járó munka mennyisége alapján a kormánnyal keretszerződést kötő szerencsés szakértők csak alvállalkozók segítségével tudják majd ellátni a feladatot. Vagyis a kormány beiktatott egy olyan lépcsőt a rendszerbe, amin a kiválasztott kevesek lényegében csak jutalékot szednek be.
Ősszel hat, most pedig másfélmillió forintra büntették Badacsonytomaj önkormányzatát, miután egyes uniós projektek kapcsán nem folytattak le közbeszerzési eljárást. A település önkormányzata vitatja a jogsértést és pert indít. Mindeközben Fellegi Tamás, Orbán Viktor volt fejlesztési minisztere 70 szobás, négycsillagos szállodát épít a településen, Fenyvesi Zoltán fideszes képviselő szerint pedig csak az hibázik, aki dolgozik.
Az adófizetőkre testált elképesztő költségekkel, átláthatatlansággal és a politikai elit megvásárlásával szerezne egyre nagyobb befolyást Kína. Az Új Selyemutat a miniszterelnök barátja is építi.
Érdekes állami megbízással gyarapodott Fellegi Tamás – a második Orbán-kormány fejlesztési miniszterének – egyik vállalkozása az év végén. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ugyanis havi bruttó 4,6 millió forintért szerződött a Fellegi Tamás (rész)tulajdonában és vezetése alatt álló EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Kft.-vel.
Két jókora irodaház és három lakóépület lesz a bezárásra ítélt Dürer Kert körül.
A zajtól szenvedő lakosságnak már nemcsak a gödi Samsung-gyárral és a hivatalokkal kell megküzdenie, de újabban a szennyvízzel is, ami nemrég kiöntött a gyár melletti területre. Bár a problémát átmenetileg elhárították, a szennyezés jelei újra felbukkantak a kerítés közterületeket érintő oldalán. Mivel a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a környéket, a gödi önkormányzatnak és a lakosságnak egyre kevesebb beleszólása van az őket érintő beruházásokba. A kormánynak kedves cégek azonban láthatóan jól profitálnak a gyár bővítéséből.
Beindult a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt (DKÜ), amely szerdán 945 milliárd forint értékben írt ki informatikai közbeszerzéseket. A miniszterelnöki kabinetfőnök, Rogán Antal alá betagolt szervezet célja az öt évre érvényes keretszerződésekkel, hogy „átláthatóbbá és rendszerezhetőbbé tegye az állami informatikai kiadásokat, a tervezett és átgondoltabb beszerzésekkel pedig javítsa az állami vállalatok, a közigazgatás, vagy a közműszolgáltatások hatékonyságát” – idézte az ügynökséget a pályázati kiírásról hírt adó K-Monitor.
Nettó kilencmillió eurót kér a MotoGP jogtulajdonosa, hogy 2023-ban futamot rendezhessenek Magyarországon – derül ki a közbeszerzés napokban közzétett dokumentációjából. Ez azt jelenti, hogy bruttó áron a jelenlegi árfolyam mellett valamivel több mint 4 milliárd forintot fizethet a magyar állam a spanyol Dorna nevű cégnek.