50 millió forintra büntette Pikó András józsefvárosi polgármestert a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), amiért a rendkívüli jogrend alatt lecserélte a Klassz Menza Kft. közétkeztetési szolgáltatót – tudta meg a Napi.hu. Ezt nem sokkal később Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője egy sajtótájékoztatón is megerősítette.
Újabb közbeszerzést nyert el az a cég Baranyában, amelyben évekig Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője is dolgozott. A pécsi Platina Bau Zrt. ezúttal kikötőt építhet Mohácson, ahol számos más beruházásért is felel. A döntést a szocialista polgármester hozta meg, aki azonban állítja, nem tudott a kapcsolatról a nyertes cég és Nagy között.
Pánikolhatott a kormány, ezért rendelt meg 16 ezer lélegeztetőgépet Kínából – mondta a hvg.hu-nak egy egészségügyi szakértő. Ez kétszer annyi, mint amennyit Orbán Viktor bemondott mint szükséges mennyiséget, most próbálják eladni a felesleget.
Ez azt jelenti, hogy egy gép átlagára 18,7 millió forint volt.
Tüttő Kata bejelentette, hogy az előző városvezetés alatt, a Mitnyan György által vezetett FŐTÁV a Vízművekhez képest nyolcszoros áron rendelt meg egy felmérést, ráadásul egy követeléskezelő cégtől.
A miniszterelnök elmondása szerint a Zala megyében született Palkovics László ITM-miniszter javaslatára döntött a beruházásról, és azért, mert ő is élt másfél évet a városban. Az eredetileg 40 milliárdos összköltség ma már 45 milliárdnál tart, és még messze az építkezés vége. A munka nagyját a kormányközeli Duna Aszfalt nyerte, de a szintén NER-kedvenc ZÁÉV-nek is jutott pár milliárd. A kivitelezők már egy emléktáblát is kaptak a helyszínen.
Dunakeszi önkormányzata hatmilliárd forintos keretmegállapodást kötött mélyépítési munkákra a Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társasággal. A cég a korábban Rogán Antal vezette V. kerületben is számos megbízást nyert el, de most sem lehet oka panaszra: ők végezhetik a Vörösmarty és a Podmaniczky tér felújítását is ugyanott 3,5 milliárd forintért.
ontos körülmény, hogy valamennyi korábbi erdélyi sajtóhír egybehangzóan azt jelezte,
hogy az amerikai vállalat félkész állapotban hagyta az autópályát (nem véletlen, hogy ez a wikipédián is így szerepel). Ebből kiindulva a valódi kilométerár éppen a kétszerese a most adódó összegnek, miután csak a munkák felére vonatkozik.
Természetesen a 16 évvel ezelőtt magára hagyott építmény értéke erősen megkérdőjelezhető. (Ezt az is mutatja, hogy a mostani nyertest kötelezték egy szakértői vizsgálatra, annak a megállapítására, hogy a műtárgyak milyen mértékben károsodtak.) Ugyanakkor nem csak a fenti tényező növeli az útépítés valódi költségeit, hanem önmagában az a tény, hogy egy valójában 17 éve tartó útépítési projektről beszélünk, melyre eddig háromszor kötöttek szerződést. Hogy igazából mennyibe fog kerülni a román államnak egy kilométer ebben a projektben, azt nehéz lenne megbecsülni...
A fizetős övezetekhez tartozó önkormányzatokban egy olyan cég szoftverét használják a parkoló autók ellenőrzéséhez, ami alig árul el magáról valamit. A kerületek átalánydíjai között óriási, nehezen magyarázható különbségek vannak. Ha egy önkormányzat egyszer leszerződött a céggel, akkor nagyon nehéz megszabadulni tőle. A főváros kerületei függővé váltak egyetlen magáncég informatikai szolgáltatásától.
A tervezettnél egymilliárd forinttal drágábban épülhet meg Győrben a vízi élménypark, ami így a kezdetben saccolt árnak bőven a duplájába fog kerülni. A kivitelező a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Euro Generál Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. lesz, amik közösen tettek ajánlatot. Rajtuk kívül senki nem pályázott a tenderen, így nem meglepő, hogy ők nyertek.
Bár Balásy Bulcsú cégei nincsenek olyan kivételes helyzetben, mint a reklámguru féltestvére tulajdonában lévők, de azért neki sincs oka panaszra. Bulcsú egyik cége nemrég a Magyar Nemzeti Banktól kapott egy többszázmilliós megbízást, most pedig a NAV tenderén lett befutó egy másik érdekeltsége.