language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6677]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>

Bőven egymilliárd fölé csúszhat az augusztus 20-ai tűzijáték ára

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Az ára is ehhez mérhető: az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.

Zugló 278 milliós szerződést kötött a csalás miatt elítélt Kupper András korábbi cégével

Az önkormányzat 76 darab parkolóautomatát vesz a C-Ware Kft.-től, és a cég is fogja üzemeltetni őket. Horváth Csaba (MSZP) polgármester szerint kényszerpályán mozogtak, a kiírt közbeszerzésen már nem lehetett változtatni.

Hasít a Mészáros-öccs is: 346 milliós rekordosztalékot vett ki három cégéből

Utóbbi az előző évhez képest változatlan, 23 alkalmazottra vetítve azt is jelenti, hogy az átlagbér a cégnél mintegy bruttó 237 ezer forint lehet. 2018-ban ez az adat 210 ezer forint volt.

Soros György pénzéből bőségesen jutott a balliberális haveroknak

A baloldali holdudvarnál kötött ki a Soros György által Budapestnek küldött pénz. Gyurcsány és Bajnai egészségügyi miniszterének kft.-je több mint százmillió forintot kapott, de negyedmilliárdért hozhat be sebészi maszkokat egy olyan cég is, amely nem is kereskedhetne gyógyászati termékekkel.

Nem Mészáros Lőrinc, hanem egy barátja újíthatja fel a felcsúti stadionhoz vezető utcát

Valamivel több mint egy kilométernyi utat újíthat fel Felcsúton a Duna Aszfalt Kft., hacsak valamiért nem zárják ki a céget a munkára kiírt tenderből. A felkért vállalatok közül ugyanis a tiszakécskei társaság adta a legkedvezőbb ajánlatot: a két részből álló munkát összesen 133,2 millió forintért vállalták. A Duna Aszfalt annak a Szíjj Lászlónak a cége, aki állandó üzlettársa és barátja a Felcsútot korábban hét évig polgármesterként irányító, és azóta is a településen élő Mészáros Lőrincnek.

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.

A koronavírus miatt lett drágább bő egymilliárddal a Várban épülő új Pénzügyminisztérium

Koronavírusos lett a beruházó egyik dolgozója, ezért karantént rendeltek el, és emiatt az eredeti ütemterv veszélybe került. Ezzel indokolta az áremelkedést a megrendelő és a kivitelező. Utóbbi nem más, mint a West Hungária Bau Kft. és Garage Ingatlanfejlesztő Kft. párosa. Az egykori királyi pénzügyminisztérium újjáépítésének költsége ezzel már 19 milliárd forintra nőtt.

A járványra hivatkozva milliárdokkal drágul a Magyar Zene Háza építése a Ligetben

19,2 milliárd forintról 23 milliárdra drágult a Liget-projekt részeként épülő Magyar Zene Háza – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő hétfői hirdetményéből. Az indoklás szerint az áremelkedést olyan körülményekkel indokolják, amelyeket a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre.

Újabb NER-siker: a WHB építi a Paks II. Erőmű Beruházási Központját 2,6 milliárdért

A West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte a Paks II. Atomerőmű Zrt. tárgyalásos eljárását, így nettó 2,6 milliárd forintért építheti fel az Erőmű Beruházási Központját. A WHB tulajdonosa az a Paár Attila, aki korábban megvásárolta Tiborcz István tulajdonrészét a közvilágítás-botrányról elhíresült Eliosban, és akit jelenleg a 45. leggazdagabb magyarként tartanak számon. A Paks II. Atomerőmű Zrt. 2019. augusztus végén írt ki közbeszerzést az Erőmű Beruházási Központ építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére, valamint megvalósítására. Az ajánlattételi határidő szeptember vége volt, de az eredmény csak most lett nyilvános: az állami cég tárgyalásos eljárás keretében a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft.-t (WHB) hirdette ki nyertesként.

24 milliárd forint nyereséget termelt az állam kedvenc útépítője

A Duna Aszfalt Kft. az előző évinél közel harmincmilliárd forint nagyobb árbevételt produkált tavaly, derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható beszámolóból. A cég 2019-ben 157,5 milliárd forintos értékesítés után 24,35 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az állam kedvenc útépítője mindkét évben kizárólag belföldi munkákat vállalt.
Találatok: [6677]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>