Intézmények: |
Pártkötődésű céggel képzik magukat közpénzből a parlamenti szocialisták
Többek között a parlamenti hozzászólásokra és problémamegoldásra fogja képezni egy cég a parlament szocialista frakciójának tagjait. A közpénzből fizetett megbízást egy olyan cég nyerte el, amelynek honlapja nincs és tavaly nulla forint bevétele volt, tulajdonosa ugyanakkor kötődik az MSZP-hez.
Bennfentes nyertesek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél?
Valóban voltak problémák azon pályázaton, amelyen a választások előtt közel százharmincmillió forintot nyert az előző kormányhoz közel álló hat szervezet, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is.
Már a rendőrség is nyomoz a Borovszky-ügyben
Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a rendőrség a korábban Borovszky Tímea vezette, a volt oktatási tárcán belül működő Esélyegyenlőségi Főigazgatóság szerződéskötéseinek ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – ugyancsak Budai Gyula feljelentése nyomán – a vidékfejlesztési intézet korábbi szerződéseinek ügyében is. A nyomozások elrendeléséről a kormánybiztos tájékoztatta az MTI-t pénteken.
Hivatali visszaélés a vád a volt újbudai polgármester ellen
A Magyar Nemzet szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt egy volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszása miatt Molnár Gyula, Lakos Imre és egy ügyvéd ellen.
Alaposan megvágták Vadai Ágnest
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a szocialista Vadai Ágnesnek, egykori honvédelmi államtitkárnak a Szolnoki Munkaügyi Bíróság keddi első fokú ítélete szerint: a verdikt kimondja, hogy az MSZP-s politikus 2007-ben jogellenesen bocsátotta el a képviselői munkatársát.
Első fokon egymillió forint megfizetésére kötelezték Vadait
Elmarasztalta első fokon a szocialista Vadai Ágnest a Szolnok Megyei Munkaügyi Bíróság. A politikus távollétében hozott határozat a szakértői díjakon és a perköltségen túl több mint egymillió forint elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte a képviselőt.
Feljelentette elődjét Oroszlány fideszes polgármestere
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást Oroszlány önkormányzatának elmúlt 12 évi gazdálkodásával kapcsolatban a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte vasárnap a Hír TV.
Fél milliárdos hűtlen kezeléssel vádolják a szocialistákat
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Oroszlány elmúlt 12 évi gazdálkodásával kapcsolatban.
Válságköltségvetést fogadtak el Hevesben
Több mint 4,2 milliárd forint kiadása mellett 133 millió forintos hiánnyal "válságköltségvetést" fogadott el szerdán Egerben a Heves Megyei Közgyűlés azt követően, hogy május közepén adósságrendezési eljárás indult a fideszes vezetésű önkormányzat ellen.
Szilvásy már megjelent, még várják Dávidot és Herényit + Videó + Képriport
Elkezdődött kedd reggel a tárgyalás az UD Zrt.-ügyben, amelyben Szilvásy György volt titokminisztert, Tóth Károly volt szocialista nemzetbiztonsági bizottsági alelnököt, illetve Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt azzal vádolják, hogy az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések másolatát.