Intézmények: |
Hamarosan vádat emelnek Hagyóék ellen + Videó
Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és társai ügyében napokon belül vádat emel és vagyonzárolásokat jelent be az ügyészség, mivel lejár a vádelőkészítésre fordítható legfeljebb 90 napos határidő.
Vádlott a MSZP-s kazincbarcikai polgármester
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség a bírósághoz Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere és egy helyi rendezvényszervező cég vezetője ügyében.
Rendőrök érintettek a botrányban?
Majdnem húszmilliárd forintnyi közbeszerzési megbízást kapott az az MSZP-s pécsi városvezetéssel jó kapcsolatokat ápoló társaság, a Bayer-Center Építőipari Kft., amelyet még tavaly jelentettek fel csalás gyanújával. Egy újabb feljelentés után pedig rendőri vezetők érintettsége is felvetődött – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A vörös polip csápjai
A történetek csak úgy zuhognak egymás után az off-shore cég tulajdonába került és plázaalapnak szánt nagymúltú Csepel-pályától a fiktív, ámde több tízmillió forintnyi közpénzt felemésztő útfelújításig
Fordult a kocka: most Budai Gyulát jelentik fel
Juhász Ferenc rágalmazásért feljelenti Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost. Ezt a volt MSZP-s honvédelmi miniszter közölte pénteken az MTI-vel.
Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése
A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.
BKV-ügy - Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklósék ellen
Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben.
BKV-ügy - Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklósék ellen
Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben.
Most a HM-ingatlanok körül kutakodik Budai Gyula
Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Az általa feltételezett kár csaknem nyolcszázmillió forint. A sajtótájékoztatóról nem engedték távozni az ATV stábját.
A Fidesz új slágere: Csepel, vezesd a harcot, de közpénzből
„Vörös Csepel – Gyilkosság, visszaélések, mutyivilág a XXI. kerületben” - ezzel a címmel adott ki könyvet Csepel fideszes irányítású önkormányzata karácsony tájékán. Ebben a városrész saját nevének lejáratását is vállalva sározza be a jelenlegi vezetés az előzőt.