Botrányoktól megtépázott várost hagy maga mögött Demszky Gábor, aki húsz év után távozik Budapest éléről. Távozását több konfliktus és személyes válság érlelte meg.
Álláshalmozóként lehetne leginkább jellemezni az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosát. Papcsák Ferenc ugyanis nemcsak egy felügyelőbizottsági tagságáról felejtett el számot adni, hanem sok-sok más munkaköréről, tevékenységéről is.
A Fidesz–KDNP pártszövetség által a parlamentben eddig elfogadtatott törvények közül több mint egy tucat került az Alkotmánybíróság elé. A szakszervezetek és a jogvédők az Európai Bizottságnál is eljárást kezdeményeznek.
Lövétei István alkotmányjogász szerint nem kétségbeesett törvénymódosításokkal kellene próbálkozni, hogy az állam a tisztességtelen módon kifizetett pénzeket visszaszerezze.
Az érintetteken kívül ma már mindenki úgy véli, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év egyik legnagyobb botránya, ami a BKV-nál zajlott az elmúlt években. Cikkünk a maffiaszerű bűncselekmény-sorozat kuszának tűnő szálait foglalja össze a gyanús ügyek kirobbanásától kezdve az elhíresült nokiás dobozon át egészen a bűnszervezetté minősítésig.
Igazodni látszik a rendőrség a választási győzelem előtt álló Fidesz elszámoltatási elvárásaihoz – akár így is értékelhető az a kampánykezdet óta tapasztalható szokatlan ügybuzgalom, amellyel a valóban kedélyborzoló gazdasági bűnügyek tucatjaiban járnak el a nyomozók.
Az elmúlt tizenöt évben kialakult egy olyan közeg, amelyben egyes emberek elhitték magukról, hogy ők utolérhetetlenek, támadhatatlanok – nyilatkozta lapunknak György István, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke.