language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

King's City highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Már ma dönthet is Sukoró-ügyben a Kúria

Sukoró-ügyben a Kúria ma kezdi tárgyalni azt a polgári pert, amelyet a magyar állam indított Joav Blum magyar-izraeli befektető ellen a King’s City elnevezésű turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.

Sukoró-botrány: különböző időpontok

Egyelőre nem döntött a vádemelésről a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Sukoró-ügyben, legalábbis tegnap így nyilatkozott lapunknak Fazekas Géza szóvivő, aki korábban azt mondta, július közepéig kell határoznia a vádhatóságnak.

A Kúriához fordul Joav Blum

Jogi képviselője útján felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a sukorói telekcsere-szerződést jogerősen is semmisnek kimondó, a Fővárosi Ítélőtábla által a közelmúltban hozott ítélet ellen Joav Blum – értesültünk.

Sukoró-ügy: vádemelés később

Ismét meghosszabbította a vád-előkészítési szakaszt az ügyészség a Sukoró-ügyben, a vonatkozó jogszabály szerint azonban július elején mindenképpen döntenie kell a vádemelésről. Előbb még jogerős ítélet születik a büntetőeljárás kapcsán is érintett telekcsere-szerződés semmissége tárgyában folyó polgári perben.

Sukorói telekcsere - Kirendelt igazságügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság

A telekcsere ügyében indított polgári per csütörtöki tárgyalásán a sukorói ingatlanokat az ügyészségi értékbecslő által megállapítottnál valamivel kisebb értékűre, a cserére felajánlott Pest megyei telkeket pedig az ügyészségi értékbecslőnél magasabbra értékelte a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő.

Sukoró-ügy: Oszkót is meghallgatták ma

Oszkó Péternek, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének a tanúkénti meghallgatásával folytatódott a tervezett King's City kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő sukorói telekcsere érvénytelenségének megállapítására, és a szerződést megelőző állapot visszaállítására indított polgári peres eljárás csütörtökön Székesfehérváron, a Fejér Megyei Bíróságon.

Nyelvészkedés a Gyurcsány elleni eljárásban?

Jelentéktelennek tűnő, mégis érdekes eltérés van a Sukoró-ügyben hivatali visszaéléssel gyanúsított Gyurcsány Ferenc hétfői meggyanúsításának tényállását leíró kihallgatási jegyzőkönyv, illetve annak az indítványnak a tartalma között, melyet még tavasszal küldött Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés szakbizottságának a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését kérve.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>