A rektor szerint a veszprémi egyetem nem kérte korábban a modellváltást.
Újabb gyanús, áron aluli telekügylet zajlik Kaposváron: most egy Fidesz-közeli vállalkozás jutott értékes, közművesített ipari ingatlanhoz. A fideszes polgármester szerint csak egy jelentkező volt, aki elfogadta a felajánlott árat. Ugyanakkor letagadta, hogy korábban a mostani négyzetméterár közel kétszereséért adták el a szomszédos, közművekkel nem ellátott területet.
Egy titokzatos, a kormány holdudvarából finanszírozott alapítvány nem mást tűzött ki célul, mint a klasszikus női értékeket középpontba helyező műsorok támogatását. A szálak a legmagasabb szintekig, Szíjj Lászlóig és Mészáros Lőrincig érnek.
A Facebook és a Google a NER nyomába sem ér a reklámpiacon, amelynek olyan szegmense is van, ahol a Fidesz-közeli szereplők részesedése az 50 százalékot is meghaladja.
Nyolc éve szorult helyzetbe került az FHB Bank: azonnal 30 milliárd forintnyi tőkére volt szüksége, hogy ne boruljon fel. Spéder Zoltán, a bank akkori vezetője jól feküdt a kormánynál: rendszeres vendég volt Orbán Viktor irodájában, egészen közeli, baráti kapcsolatban állt Lázár Jánossal, a miniszterelnöki hivatal vezetőjével, üzletelt Simicska Lajossal, a Fidesz akkori gazdasági centrumával, és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel is jóban volt. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy az FHB furcsa kötvénykibocsátással 30 milliárddal növelni tudta az alaptőkéjét.
Nem gyerekeinek, hanem válófélben lévő férjének adta oda – könyv szerinti értékén – mintegy 15 milliárd forintos vagyonrészét Mészárosné Kelemen Beatrix a V-Híd nevű építőipari vállalatban. A megállapodás részletei nem ismertek, így nem tudni, hogy a tranzakció járt-e, és ha igen, milyen pénzmozgással.
Közülük Schmidt Zoltánról az év elején jelent meg a hír, hogy tulajdonosa lett a Rádió1-et üzemeltető Radio Holding Kft.-nek. De feladata van a Mészáros-gyerekek cégében, a Fejér-B.Á.L. zrt.-ben is vezérigazgatóként.
Németh Tamás a Mészáros és Mészáros Kft.-ben ügyvezető, e cég mögött áttétellel pedig a tőzsdén forgó Opus Global Nyrt.-t találjuk.
Deák Gábor neve egyebek mellett az R-Kord Kft.-ben bukkan fel, mint ügyvezető. Németh és Deák tehát tulajdonképpen az RM International Zrt. tulajdonosait képviselik az igazgatóságban, hiszen ez a két cég (az R-Kord valamint a Mészáros és Mészáros Kft.) áll a vasútépítő társaság mögött. A igazgatóság munkájában a korábbi tagok közül Halmi Tamás is hasonló okokból vett egyébként részt. De ez nem jelenti azt, hogy kegyvesztettekké vált volna, Halmi például most is az Opus igazgatóságában ül. S az sem kizárt, hogy újra felbukkan az RM igazgatóságában.
Kereskedjen az mfor trader rendszerével!
Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!
Szigeti Ferenc Miklós lett a vasútépítő vállalat vezérigazgatója az új felállásban, vele kapcsolatban nem leltünk fel leágazást más cégek felé.
Sárváry István jelenti tulajdonképpen a folytonosságot az előző igazgatósággal, és szakmai tapasztalataira minden bizonnyal nagy szüksége is lesz a vasútépítő vállalkozásnak: a szakember a szintén Mészáros-birodalomba tartozó V-Híd Zrt.-ben tölt be vezérigazgatói pozíciót.
Kormányközeli hátterű, a semmiből felbukkant jelöltek küzdenek egymással a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) elnöki posztjáért: a választási küzdelem félidejében Szekér Judit volt igazságügyi miniszteri biztos vezet Schváb Zoltán, a fejlesztési minisztérium exállamtitkára előtt. A két jelöltben az is közös, hogy miközben kormányközeli háttérrel igen, aktív kamarai felelősségvállalási múlttal annál kevésbé rendelkeznek — szemben például a versengésben harmadik helyre szorul Trenka Gyulával, aki most is a kamara közgazdasági tagozatának elnöke. A választási küzdelmet némi apátiával kísérő testületre ugyanakkor ráférne a reform.
Az elmúlt két és fél év alatt egészen bizarr üzletek köttettek a Mátrai Erőműről. Végső soron a magyar állam hatalmasat bukott, míg Mészáros Lőrinc és cseh partnerei jót kerestek rajta. Néhány részlet csak idén nyáron került nyilvánosságra, és ezek alapján már jól rekonstruálható a történet.
A külügyi tárca nagy, legalább ezer lélegeztetőgépet szállító partnerei között egyetlen tisztán magyar tulajdonú érdekeltség akad: a kínai eszközöket „aranyáron” szállító Fourcardinal Tanácsadó Kft. Régebben ez a cég működtette a kormány egyiptomi kereskedőházát, s már akkor igen közel állt Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához (nyitóképünkön balra). Olyannyira, hogy a nővére volt az ügyvezető. Majd idén, épp a nagy lélegeztetőbiznisz napján beszállt a vállalkozásba két ügyvéd. Egyikük nem akárki: Veréb Balázs csillaga az MSZP-érában ragyogott fel, aztán a Fidesz jövetelével elszámoltatási célszeméllyé vált, ma pedig IV. rendű vádlottja a Budapest Airport körüli korrupciós bűnügynek. Üzleti nagykoalíció a köbön – a koronavírus árnyékéban.