Tülekednek az ingyenjogsiért a reménybeli teherautó-sofőrök. Nem csoda, hiszen az autósiskolákban százezrekben mérik a tanfolyamokat. Úgy tűnik azonban, ennél is többe kerülhet az állami program szerinti képzés. Viszont a vizsgák megvásárlása kizárt lesz.
Az egy hete átadott, alig pár perccel rövidebb utazást ígérő, tízmilliárdokból felújított Budapest–Esztergom-vasútvonalon ugyanis a fénysorompó még nem működik. Ürömnél a P+R parkoló és az állomás autóval megközelíthetetlen, gyalogosan pedig szinte értelmetlen odamenni.
Máris borult a metrókocsik felújításának ütemterve, a jogi csatározás akár hónapokkal is kitolhatja a munkálatok megkezdését. Ha így lesz, aligha végeznek a munkával a 2017-es vizes vb kezdetéig.A korszerűsített kocsik hosszú távon drágábbak lesznek, mint az új Alstomok.
A következő szűk három évben akár 600 milliárd forintot is elköltene a kormány olyan autóutak építésre, amelyek létjogosultságát a forgalmi adatok egyáltalán nem indokolják. Maga a fejlesztéseket bejelentő kormányfő is elismerte, hogy a szakértők szerint az útprogram nettó pénzszórás, ennek ellenére a következő választási kampányra el kell készülnie ezeknek az utaknak.
A Figyelő értesülései szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly tizennégy hivatalos úton vett részt. A kiutazások összköltsége 5 millió 944 ezer 35 forint volt. A tárcavezető napidíja a járulékokkal együtt 348 ezer 398 forint volt, a szállására 574 ezer 122 forintot költöttek. A miniszter reprezentációs költsége 613 ezer 573 forintot tett ki, míg a repülőjegyek ára 4 millió 407 ezer 942 forintra rúgott.
A vállalatok ellenőrizhetetlenül és átláthatatlanul lobbiznak Magyarországon - állítja a Transparency International Magyarország (TI) abban a tanulmányban, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
A fékek megfelelnek az előírásoknak, a kerék nem laposodik az átlagosnál jobban, az M4 metróvonal átadása már nem a szerelvényeken múlik – állítja Deák László, az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója, aki azonban a múlt helyett a jövő lehetséges projektjeit fürkészi: köztük a főváros következő metrótendereit, a cég vasúti informatikai fejlesztéseit, illetve a paksi bővítést.
Az állomáson van új vécé, de az utasok nem használhatják. A váróteremben elkészült a padlófűtés, de télen zárva lesz a helyiség. Épült egy aluljáró, de a helyiek nem értik, miért olyan hosszú. Ilyen furcsaságokat talált az [origo], amikor felkereste a székesfehérvári vasútvonalon végrehajtott ötvenmilliárdos fejlesztés több helyszínét.
A MÁV-nál hagyományosan nagyok a korrupciós kockázatok, de a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nagy közbeszerzéseknél, hanem a társasági struktúra minden szintjén, és nagyon sokan érintettek benne. Mintha még ma is a néptulajdont lopnák. A hvg.hu korrupcióellenes sorozata az államvasútról.