Orbán Viktor miniszterelnök felvetése ellenére jövőre valószínűleg mégsem szüntetik meg a pártok állami támogatását - derül ki a 2013-as költségvetés tervezetéből.
Az ideivel megegyező összeget kaphatnak jövőre a pártok a pénteken benyújtott 2013-as költségvetés tervezete szerint. Korábban Orbán Viktor arról beszélt, hogy a gazdasági válság miatt felfüggeszthetik a pártoknak nyújtott állami támogatást.
A demokratikus politikai versengés alapjait ásná alá, ha a pártok nem kapnának állami támogatást – állítja az Eötvös Károly Intézet, amely most ismét előáll a pártfinanszírozásra vonatkozó saját javaslatával.
Már a második alkalommal buktatja el a Fidesz a párt- és kampányfinanszírozásról folyó pártok közti egyeztetést. 2009-ben több hónapos tárgyalás után a parlamenti beterjesztés előtt új ötletekkel álltak elő. Most egy hónap alatt háromszor mondták le az egyeztetést arra hivatkozva, hogy nem jó nekik a kijelölt időpont.
A korrupciót visszaszorító együttműködési megállapodást írt alá a Transparency International Magyarország és a Telenor Magyarország, a két szervezet szakmai tapasztalatával segíti a magyar kis- és középvállalatok korrupcióellenes tevékenységét. A TI ügyvezető igazgatója szerint a pártok állami támogatásának befagyasztása törvénytelen forrásokhoz irányíthatja az érintetteket.
Civilizált országokban nemigen akad példa arra, hogy a parlamenti pártok ne részesülnének állami támogatásban – kérdésünkre többen is így kommentálták Orbán Viktor miniszterelnök felvetését.
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán takarékosságra és arra hivatkozik, hogy a válság miatt a pártoknak is áldozatot kell hozniuk, de a költségvetés alig spórolna az ötleten. Az állami támogatás nélkül a pártok életképtelenek, tagságuk alig fizet nekik, nagyvonalú támogatóik pedig szinte teljes sötétben mozognak.