Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Komoly bírálatot kapott a korrupciós helyzet miatt Magyarország Brüsszelből
Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel (13:2) szavazta meg szerda délelőtt a témával kapcsolatos véleményét. Az anyag beépül majd az EP-ben Magyarországról készülő különjelentésbe és szeptemberben szavaznak majd a végső jelentésről az EP plenáris ülésén. Ezeknek az anyagoknak az eredménye, illetve üzenete befolyással lehet a következő évek uniós támogatás-kifizetésére Brüsszel felől, így érdemes rájuk figyelni.
Jóváhagyta a kormány: épülhet az új Tisza-híd!
A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány jóváhagyta, hogy új Tisza-híddal együtt megépülhessen a Szolnokot északról elkerülő, az M4-es autópálya egy szakaszának számító Abony-Törökszentmiklós közötti kétszer két sávos útszakasz, mintegy 25 km hosszan. Emellett a kormány arra is felhatalmazást adott, hogy indulhat az előkészítése a Törökszentmiklós - Püspökladány - Berettyóújfalu közötti gyorsforgalmi útnak és utóbbihoz 8,4 milliárd forintnyi forrást el is elkülönített a következő évek büdzséjéből.
A magyarnál csak két országban romlott nagyobbat a korrupciós helyzet 2012 óta
A JPMorgan által követett 29 feltörekvő piaci ország közül Magyarországnál csak Bahreinben és Törökországban romlott nagyobbat a korrupciós érzékelési index az elmúlt 5 évben - mutat rá a minap megjelent Transparency International éves felmérés alapján hétvégi összefoglalójában a befektetési bank.
Szivárognak a kellemetlen OLAF-jelentések - Mire készülhet Magyarország?
Előbb jöttek le a Wall Street Journalban az Elios-üggyel kapcsolatos OLAF-jelentés főbb megállapításai, mint ahogy a magyar hatóságok hivatalosan értesültek a jelentésről, így ez az áprilisi magyarországi választásokba való beavatkozási kísérlet - hangzik a kormányzati narratíva, de a Portfolio információi szerint ez nem igaz. Aztán tegnap kiszivárgott az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) másik jelentése is a közlekedésfejlesztési államtitkár összeférhetetlenségéről, de ez meg egy közel 4 évvel ezelőtt lezárt OLAF-jelentés, így itt sincs semmiféle OLAF-os befolyásolási kísérlet. Sokkal valószínűbb, hogy a kiszivárogtatókat itthon kell keresni, az ügyeknek pedig a nyilvánvalónál sokkal nagyobb a tétje: részben a 2020 utáni összes EU-támogatásunk kifizetése múlik rajtuk.
Történelmi pillanat előtt a BIF
A SZIT előszobájába lépve SZIE-ként folytatja a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.(BIF). A SZIT egy külföldön meghonosodott cégforma, a REIT (Real Estate Investment Trust) leképezése, amely kedvező adózási feltételekkel biztosítja a részvényeseknek az ingatlanbefektetéseik hozamából való részesedést. A folyamat kapcsán Sajgál Gáborral, a BIF vezérigazgatójával beszélgettünk.
Nem fogadták el Mészárosék ajánlatát az Appeninn-papírokra
Közel 1 hónapjuk volt elfogadni az Appeninn részvényeseinek a Konzum kötelező nyilvános vételi ajánlatát, mely alapján részvényenként 261 forintot fizettek volna a tulajdonosoknak. A vételi ajánlatra elfogadó nyilatkozat nem érkezett a határidő lejártáig.
Állították, Magyarország nagy dobása lehet - De széthullik a 3000 milliárdos üzleti álom
Vannak, akik mernek nagyot álmodni Magyarországon, közéjük tartozik Benke Gábor is, aki néhány nappal ezelőtt hatalmasat stand-upolt cége elektromos kamionjával a magyar médiában. Nem kevesebbet állított ugyanis, mint azt, hogy a világon egyedülálló fejlesztésük, amelyben neves cégek és intézmények vettek részt, egy 10 milliárd eurós beruházás alapja lehet és élvezik a kormány támogatását is. Alábbi cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy tényleg csoda vagy ordas átverés az új magyar sikersztori. Elöljáróban annyit, egy csavar még lehet a történetben, de nagyon úgy tűnik, hogy az eTruck Motor Zrt. vezérének legtöbb állítása köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Mészáros Lőrinc a gyerekeit ülteti be új tőzsdei cége igazgatóságába
Közzétette a közgyűlési előterjesztéseit a Konzum, amiben a szokásos pontok mellett talán egy érdekesebb van, amiben új igazgatósági tagok megválasztásáról dönt majd az április 26-án tartandó közgyűlés. Az egyik igazgatósági tag, Forczek László lemond igazgatósági tagságáról, ezen felül a Konzum további két igazgatósági tisztséget alapít, a megüresedő pozíciókba pedig Mészáros Lőrinc három gyermekét, Mészáros Ágnest, ifj. Mészáros Lőrincet és Mészáros Beatrixot választhatja meg a közgyűlés. Az igazgatóság elnökének tiszteletdíja havi 50, az igazgatósági tagok tiszteletdíja havi 35 ezer forint. Mészáros Lőrinc gyermekei egyébként aktívak a családi holdingban, ott vezető pozíciókat töltenek be.
A kínaiak is idegesek a Budapest-Belgrád vasútvonal brüsszeli vizsgálata miatt
Miután hétfőn pesszimista hangvételű cikk jelent meg a Financial Timesban a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának brüsszeli vizsgálati kilátásairól, a magyar kormány brüsszeli képviseletéhez fordult magyarázatért Kína EU-misszióvezető-helyettese - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap birtokába került magyar külügyminisztériumi anyag szerint aggodalmat keltett a kínaiakban a cikk azon üzenete, hogy a már zajló uniós kötelezettségszegési eljárás nyomán aligha ad majd zöld utat Brüsszel a beruházásnak, mivel például elmaradt a közbeszerzési eljárás.
Komoly a helyzet: minden EU-pénzt megtagadhat tőlünk Brüsszel
Több területen is jelentős problémákat lát az Európai Bizottság a magyarországi EU-támogatási rendszerben, amelyekről rövidesen elkészül egy jelentés és ha ez súlyos megállapításokat tartalmaz, akkor az összes uniós támogatás kifizetését automatikusan felfüggeszti Magyarország felé - tudta meg a Portfolio brüsszeli forrásból. A magyar kormány és a Bizottság között most is zajlanak az egyeztetések, így ez a negatív forgatókönyv még elkerülhető. Ez azonban nem lesz könnyű és ha nem sikerül, akkor két másik forgatókönyv áll elő. Egyik esetben sem jutnánk gyorsan pénzhez Brüsszelből, de az ezekkel járó jelentős átmeneti terheket egyelőre még elbírja a magyar államháztartás. Cikkünk főbb állításaira délután külön reagált nekünk Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese és azt hangsúlyozta, hogy várhatóan a kettes besorolást kapja majd a vizsgált terület, így nem lesz támogatás-felfüggesztés: