language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává

„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

356 ezer forintot remél a Quaestor-csoport központi cégének felszámolója a cég „átlagos állapotú” irodabútorainak felszámolásából – ez a közlemény egy nappal azelőtt jelent meg a Cégközlönyben azzal, hogy a Quaestor Hrurira károsultjai tüntettek, mert úgy fest, egy vasat sem látnak viszont. Egy, az Átlátszó birtokába került tanúvallomás szerint Tarsoly már 2002-ben kalapozott, hogy a cég gondjait leplezze.

Váratlanul meghalt a Quaestor-ügyön dolgozó egyik ügyész

A napokban váratlanul meghalt a Fővárosi Főügyészség egyik ügyésze, aki a brókerbotrányban érintett Quaestor-ügyön dolgozott - értesült az Index. A Fővárosi Főügyészség megerősítette az információnkat, Bagoly Bettina lapunk megkeresésére közölte, hogy "a napokban váratlanul és tragikusan fiatalon valóban elhunyt a Fővárosi Főügyészség egyik kiemelkedő tudású és munkabírású csoportvezető ügyésze".

Újabb Quaestor-talány: a luxemburgi végrehajtás

A Fidesz-közeli rendezvényeket biztosító Valton-Sec kisebbségi tulajdonosának végrehajtási joga terheli a becsődölt Quaestor-csoport ingatlanbefektetési cégét – ez derül ki a jogerősen a minap felszámolás alá került Quaestor Invest Kft. cégirataiból. A csoport feje, Tarsoly Csaba és 11 társa ellen májusban indul a büntetőügy.

A Quaestor-ügytől a kereskedőház-alapításig: az exállamtitkár befektet

Kereskedőházat alapított a külügyi tárcától a Quaestor-botrány idején távozott volt helyettes államtitkár, Kohut Balázs. Az új cégben felbukkan a Rogán Antal propagandaminiszter-várományos kapcsolatrendszerébe sorolt Gubicza Ágoston is.

Nem hagyják elmismásolni a brókerbotrányt

A Quaestor-ügy károsultjainak kicsiny, ám annál elszántabb csoportja ezúttal a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt tüntetett. A károsultak azt követelik, hogy a kormány tartsa be a saját törvényeit és kártalanítsa őket.

Szakma helyett politika

Úgy tűnik, az ellenzéki képviselők is a brókerek pártján állnak – ez a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőhöz köthető megállapítás nagyjából mindent elmond arról, ahogy az Országgyűlés és a kormányzat a brókercégek körül kialakult helyzetet kezeli. A kormánypárti politikus ezt a velős következtetést azután vonta le, hogy az ellenzéki képviselők nemleges szavazatain – illetve a Jobbik tartózkodásán – elcsúszott a pénzügyi közvetítő rendszer szigorúbb felügyeletéről szóló, kétharmados többséget igénylő törvényjavaslat a múlt héten.
Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>