Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
LMP: eggyel kevesebb a kiskapu, de eltűnt az átláthatóság
Az LMP szerint a közbeszerzési viták rendezése pártatlanabbá és elfogulatlanabbá válik módosító javaslatuk hatására, amelynek átvételével a kormánypártok hétfőn elálltak attól a szándékuktól, hogy a Közbeszerzések Tanácsa helyébe lépő új Közbeszerzési Hatóságot a kormány alá rendeljék.
Mutyiparadicsom marad Magyarország
A közbeszerzések háromnegyedét meg se kell hirdetni, házon belül is lehet szerződni, nem lesz nyilvános ajánlattevői adatbázis, de legalább nem a kormány, csak a kormánytöbbség ellenőrzi majd a hatóságot. A Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok nemleges szavazata mellett hétfőn este elfogadta az új közbeszerzési törvényt.
Később döntenek a dohánytermékek adójáról
Az adótörvények vitájában rendezik majd a dohánytermékek adószabályainak kérdését - erről egyezett meg a Fidesz parlamenti frakciója és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormánypárt szombati tájékoztatása szerint.
Sarkalatos törvényt fogadtak el az Állami Számvevőszékről
Az új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvények közül elsőként a parlament hétfőn elfogadta az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló jogszabályt.
Az MSZP szerint koncepciós pereket alapoz meg a törvénymódosítás
Az MSZP szerint alkotmányellenes és koncepciós büntetőeljárások alapjait rakja le az alkotmányügyi bizottság kedden benyújtott javaslata.
Lázár: ne csak jog-, hanem igazságszolgáltatás is legyen
Törvényjavaslatot nyújt be az alkotmányügyi bizottság a büntetőeljárások és a polgári peres eljárások gyorsítása érdekében; az indítvány alapján bizonyos ügyekben az ügyész dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Kit tartana távol a közpénzektől Kósa Lajos?
Kósa Lajos és Habis László fideszes politikusok, a debreceni és egri polgármester törvénymódosítást készít elő, amelynek megfelelően svájci frankban vagy euróban is vehetnének fel reorganizációs hiteleket a csődbe ment helyhatóságok.
Pikáns titkok, olaj, maffia - Kármán Irén ismét megszólal
Kármán Irén pikáns területekre kalandozott, ugyanakkor nem szakadt el a komoly ügyektől sem. Az olajmaffia után nyomozó tényfeltáró újságírónőt 2007 júniusában összeverve találták meg az egyik éjszaka, s amit akkor nem mondhatott el, most egy könyv formájában megtette.
Kiadja az adatainkat az Orbán-kormány
Bármilyen személyes adatot magáncég is kezelhet ezután az állam helyett. A felmentést a szakminisztere adhatja meg. A törvény alkalmazása dönti majd el, hogy Fidesz-környéki cégeknek juttatnak-e ezzel állami megbízásokat, vagy ennél is többről van szó.
Kicselezi a kormány az alkotmánybírákat
Szinte korlátlanul értelmezhető gumiszabályokkal is elég indokolni a köz- és kormánytisztviselők fölmentését.A javaslat kiemeli a pártatlanság sérelmét, ami egyaránt magában foglalhatja a korrupció gyanúját és az ellenzékkel való esetleges kapcsolattartást.