Lapok: |
|
Helyek: |
Merkel aggódik Timosenko letartóztatása miatt
A berlini kormány kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a kijevi hatóságok által bejelentett őrizetbe vétel helyénvaló-e.
Julija Timosenkót letartóztatták
A bíró szerint Timosenko megsértette az eljárási szabályokat a hivatali hatalommal való visszaélését vizsgáló perében.
Szerdán folytatódik a Timosenko-per
Ezzel a bíróság elutasította Timosenko és ügyvédei kifogásait és beadványait, többek között azt, amely az eljárás beszüntetését követelte bűncselekmény hiányában.
Timosenko tagadja az előnytelen gázvásárlást
A volt ukrán kormányfőt azzal vádolják, hogy visszélt a hatalmával, és 2009-ben előnytelen gázvásárlási szerződéseket kötött Oroszországgal.
Menesztenék az ukrán védelmi minisztert
Julija Timosenko ukrán kormányfő kezdeményezte a védelmi miniszter menesztését. Jurij Jehanurovot azzal gyanúsítják, hogy szemet hunyt a hadseregben uralkodó korrupció felett.
A legnagyobb illegális üzlet Kárpátalján: az emberkereskedelem
Kárpátalján át vezetnek a FÁK-országokból és Ázsiából kiinduló, az Európai Unióba tartó illegális migráció főútvonalai, így mára az embercsempészet vált az ukrajnai megye első számú illegális üzletágává...
Korrupció az ukrán felvételiken
Az ukrajnai diákok 37 százaléka, valamint a szülők és az érettségizők 34 százaléka indokoltnak és elfogadhatónak tartja a korrupció bármilyen formáját a felsőoktatási intézményekbe való felvételi vizsgán.