language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Intézmények:

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [314]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

MSZP-s hűbéri elvtársjogok Hunvaldéknál

Hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel is vádolják Szabó Zoltánt, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét a Hunvald-per mellékszálának számító kerékbilincselési ügyekben, illetve egy fiktív jogon biztosított SIM-kártya okán.

A Gál-Hunvald duó ismét börtönbe vonul

Ismét be kellett vonulnia a börtönbe Gál Györgynek és Hunvald Györgynek. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rendelte el előzetes letartóztatásukat, amelyre legkorábban az év végén kerülhet sor.

Bréking: visszakerült a rács mögé Hunvald György

Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Ítélőtábla Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt szabad demokrata elnökét - tájékoztatott a tábla büntetőkollégiumának vezetője pénteken.

Hunvald csak annyit mondott: emberek vagyunk, hibákat vétünk

Befejezte vallomását a sok százmilliós ingatlanpanamák és más bűncselekmények miatt indult Hunvald-ügyben megvádolt ingatlan-értékbecslő a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.

A jó becsüs nem alszik

„Ha így nézem, ennyi, ha úgy nézem, annyi” – felelte a bíró kérdésére Kormos Lajos ingatlanérték-becslő, az erzsébetvárosi ingatlancsalási per negyedrendű vádlottja annak kapcsán, hogy a vádban érintett egyik ingatlan értékét miként lehetett egyik nap kétszázmillió forintban meghatározni, majd nem sokkal később már csaknem félmilliárd forintra taksálni.

„Sem a sógora, sem pedig a sógornője nem vagyok Gál Györgynek”

Több órán át, részletes vallomásban tagadta bűnösségét a Hunvald-ügy több száz milliós önkormányzati ingatlanpanamákkal kapcsolatos részében megvádolt értékbecslő a Fővárosi Bíróságon kedden.

A hírTV stúdiójában akar magyarázatot adni Hunvald (+videó)

Nem árulja el Hunvald György, hogy a főügyészségen mit akart elintéztetni a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama büntetőügyének keddi tárgyalásán a negyedrendű vádlottat, egy értékbecslőt hallgatnak meg. A hírTV kérdéseire érdemben nem válaszolt Hunvald, ám kijelentette: a televízió adásában élőben kíván szerepelni.
Találatok: [314]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>