Személyek: |
|
Intézmények: |
MSZP
Erzsébetvárosi belháború
A demokrácia álarcosbálja című cikkünkre reagált Kecskés Gusztáv, az erzsébetvárosi képviselő-testület KDNP – Szövetségben Erzsébetvárosért (KDNP – SZEM) frakciójának vezetője. Kecskés szerint frakciójukat rossz színben tüntettük fel, amikor "álellenzékinek" neveztük tagjait.
A függetlenség álarca mögé bújt ügyvédek védik Hunvaldot
Úgy értesültünk, hogy Hunvald – akit bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként elkövetett csalással gyanúsítanak – megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy a büntetőeljárás meghiúsítására törekedett, tanúkat, képviselőket próbált befolyásolni, sőt fennállt a bűnismétlés veszélye is.
Papp László Tamás: Korrupciójárvány Erzsébetvárosban, a vírusgazdák lakat alatt
Hunvald György őrizetbe vételével tetőpontjához közeledik a valahai patinás zsidónegyed ingatlanbotránya. A VII. kerület melletti Terézvárosba is átgyűrűző ingatlanpanamához viszonyítva a lakásmaffia nagyságrendileg csak pitiáner alvilági kisiparosok gyülekezete.
"Hunvald úr egy egyenes, nyílt ember" - videó
Szolidaritási tüntetést tartottak pénteken Hunvald György kollégái és barátai, akik hisznek az előzetesben ülő erzsébetvárosi polgármester ártatlanságában.
Hunvald ártatlan? - Gyurcsánynak kínosak voltak az ingatlanügyek
Nem álszent politikai akcióról volt szó, a VII. kerületieknek meggyőződése, hogy Hunvald György tisztességes, csak az ügyészség aljassága miatt került rács mögé - mondta lapunknak az MSZP egyik vezető politikusa.
Erzsébetváros: újabb gyanúsítások?
Nincs kizárva, hogy további személyek kerülnek a nyomozó hatóság látókörébe az erzsébetvárosi ingatlan-bűncselekmények kapcsán.
Előzetesben Erzsébetváros polgármestere
Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert előzetes letartóztatásba helyezték, a politikus ennek ellenére nem mond le a Fővárosi Közgyűlésben betöltött mandátumáról.
Bevetette magas kapcsolatait Hunvald?
Igyekezett a maga javára bevetni kapcsolatait Hunvald György - erre enged következtetni az ügyészség közlése, hogy a VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatása azért is volt indokolt, mert az MSZP-s politikus "kapcsolatai révén befolyásolni próbálta a hatóság munkáját."
Előzetes letartóztatásban Hunvald
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság tegnap Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét. Az indoklás szerint azért, mert fennáll a bűnismétlés és a hatósági eljárás befolyásolásának veszélye.
Előzetesbe helyezték Hunvaldot
A szocialista politikust kedden hívták be az ügyészségre gyanúsítotti kihallgatásra, aztán ki sem engedték.