language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Szinte semmire nem emlékszik Gál

Arra tisztán emlékezett az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja, hogy - szemben a vádirattal - nem vesztegették meg az önkormányzati tulajdonú házak értékesítésekor. Ám vallomásában ezen kívül szinte semmit nem tudott felidézni a 6-8 évvel ezelőtt történtekből Gál György volt bizottsági elnök, akit bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással vádolnak.

Két év után is előzetesben Hunvald

Napra pontosan két éve van előzetes letartóztatásban Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy egyik vádlottja. Ez szokatlanul hosszú idő, nála régebben csak vádlott-társa, Gál György ül, ám őt bármikor kiengedhetik, ha valaki leteszi érte a százmilliós óvadékot. Az előzetes fogvatartás szabályainak felülvizsgálata tavaly nyár óta téma, ám érdemi döntés eddig nem történt.

Rövidesen jogerős döntés Gál óvadékáról

Az óvadék-eljárások általában két hét alatt jutnak el másodfokra, így a jövő héten dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy jogerősen helybenhagyja-e az elsőfokú bíróság múlt hétfői döntését, melynek értelmében az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottja százmillió forint óvadék ellenében kerülhetne házi őrizetbe.

Százmilliós óvadék fejében szabadulhat Gál György

Százmillió forintban állapította meg értesüléseink szerint a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanpanama fő vádlottja, Gál György volt gazdasági bizottsági elnök óvadékát. Úgy tudjuk, Gál novemberben kérte a bíróságtól, hogy óvadék mellett szabadlábon védekezhessen - az önkormányzati tisztségviselő akkor már több, mint két éve volt előzetes letartóztatásban.

Csak a saját luxusa nem fáj a Fidesznek

Bár politikai tőkét lehetett kovácsolni abból, hogy Erzsébetváros új, fideszes polgármestere a hétvégén látványos akció keretében mutatta be az önkormányzat által várásolt három új rendőrautót és egyúttal elődje, Hunvald György hivatali "luxusautóját", melyet elárvereznek, a két dolognak semmi köze egymáshoz.
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>