language

Lapok:

Intézmények:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [242]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>

Hunvald György tagadta a hivatali visszaélést

Újabb vallomást tett az előzetes letartóztatásban levő Hunvald György csütörtökön; az erzsébetvárosi polgármester tagadta, hogy hivatali visszaélést követett volna el - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Félmilliárdos támogatás a volt államtitkár cégének

Közel félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott luxusszálloda fejlesztésre a Molnár Albert szocialista országgyűlési képviselő, egykori államtitkár tulajdonában álló részvénytársaság. A pénzt az a fejlesztési tanács ítélte oda, amelynek korábban Molnár is tagja volt.

Zuschlag: a kampány tízszeresébe került a kimutatottnak

A kiskunhalasi MSZP-szervezet valós működtetése öt-hétszeresébe, a kampány tízszeresébe került a hivatalos könyvelésben rögzítetteknek - mondta Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Papp László Tamás: Korrupciójárvány Erzsébetvárosban, a vírusgazdák lakat alatt

Hunvald György őrizetbe vételével tetőpontjához közeledik a valahai patinás zsidónegyed ingatlanbotránya. A VII. kerület melletti Terézvárosba is átgyűrűző ingatlanpanamához viszonyítva a lakásmaffia nagyságrendileg csak pitiáner alvilági kisiparosok gyülekezete.

Újabb erzsébetvárosi bűnügy

Egy Péterfy Sándor utcában ingatlant bérlő vállalkozó egy évtizeden keresztül bombázta az önkormányzatot az ingatlanra vonatkozó vételi ajánlataival. A sokadik elutasítás után egyszer csak lebontották az ingatlant, a vállalkozó raktárával együtt a készletének is nyoma veszett. Az ingatlan "természetesen" egy jóformán ismeretlen projektcégnél kötött ki, amelynek tulajdonosai közös céget visznek az önkormányzattal.

Főügyészség: nincs szükség a Zuschlag-per zárt tárgyalására

Két témakörben államtitokra hivatkozva tagadta meg a vallomástételt szerdán Zuschlag János Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; ezek az információk hozzáférhetők volnának a bizonyítási eljárásban, ám nem képezik a per tárgyát – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
Találatok: [242]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>