language

Kulcsszavak:

idegenforgalom highlight_off
támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>

10 milliárd + 3 milliárd + 3 milliárd forintot költ még el a kormány

Az első összeg a diósgyőri vár rekonstrukciójára megy, a másik kettő harkányi gyógyfürdő-fejlesztésre, illetve nemzetközi házépítő versenyre jut.

Reagált a Somogy megyei főjegyző az uniós pénzből támogatott vidéki szálláshelyéről szóló cikkünkre

Pénteki cikkünk megjelenése előtt emailben kértünk tájékoztatást a “Zselici Hajlék” nevű szentbalázsi szálláshely üzemeltetőjétől, a 20 millió forint támogatás kedvezményezettjétől, Sárhegyi Judit megyei főjegyzőtől. Egyebek mellett azt kérdeztük, hogy a projekthez készült-e üzleti terv, abban milyen vendégforgalmi célszámok szerepeltek, ezek mennyiben teljesültek, meddig kell szálláshelyként üzemeltetni a házat. A főjegyző most megkapott válaszától nem lettünk okosabbak.

Főjegyzői hajlék a Zselic völgyében: falusi turizmus, vagy vagyongyarapítás fideszes módra?

Nemrég állt bíróság elé Mondok József, Izsák egykori polgármestere, aki a vád szerint 35 milliónyi fejlesztési támogatást használt fel saját céljaira. De rajta kívül több fideszes vagy pártközeli potentát falusivendéglátás-projektjénél merült fel a gyanú, hogy valójában saját maguknak építettek nyaralót. Somogy megye főjegyzője a Zselicben vágott bele a falusi vendéglátásba, de a 20 millió forinttal megtámogatott projekt nem sok bevételt produkál. Igaz, ha minden jól megy, már csak két évig kell a vendéglátással bíbelődni.

Újabb letartóztatás a Mini Hungary Park ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön egy újabb gyanúsított letartóztatását kezdeményezte a Mini Hungary Park ügyében - írja az ügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Úgy tudjuk, a Szeviép-tulajdonos B. Sándorról van szó.

Fideszes polgármester ellen nyomoznak

Már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a bocskaikerti vendégház ügyét, melyben a gyanú szerint Szőllős Sándor fideszes polgármester 34 millió forintot nyert el falusi szálláshely létrehozására, de a helyiek akkori elmondása szerint a politikus sógornője lakott az ingatlanban.

Nem elég a jóból: öko-filmparkot csinálnak Kisvárdán a mozipark mellé

Lassan már se szeri, se száma a Kisvárdára tervezett sport és turisztikai beruházásoknak, a lista pedig egy újabb projekttel bővül. A stadion, sportcsarnok, termálvizes lórehabilitációs központ, látvány-szegénynegyedes mozipark, csúszdapark, értelmezhetetlen Díszlet utca mellé most az Öko-filmpark sorakozik fel új beruházásként.

Továbbra is veszteséges, az elmúlt egy évben 10 napon járt utasok nélkül a felcsúti kisvasút

A 600 millió forint EU-s támogatásból épült kisvasút az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt. Pont kétszer annyit, mint a működése első 14 hónapjában. 2016-os indulása óta összesen már 12,3 millió forint mínuszt hozott össze a miniszterelnök hobbivonata.

Már csak egy évet kell vendég nélkül kihúznia a volt fideszes alpolgármesternek

Az EU erősen támogatja a falusi turizmust, többek között azzal, hogy szálláshelyek kialakítására ad vissza nem térítendő pénzt, akár több tízmilliót. 2017 februárjában készítettünk egy nagyobb összeállítást ezekből a részben vagy teljesen uniós támogatásból épült vagy felújított vendégházakból, melyek közül vagy 30 esetében látványosan helyi polgármesterek, volt polgármesterek, alpolgármesterek, illetve azok rokonai nyertek uniós pénzt.

Kiemelkedő fontosságú zsebek

A kormány rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilváníthat egy beruházást, és a korábbi jogszabályok sokszori módosítgatásával Orbánék elérték, hogy a nemzeti mellett az ő érdekeik is érvényesülhessenek.

Hiába volt a több száz milliós uniós támogatás, nem készült el a villánykövesdi Medihotel sem

Lázár János volt kancelláriaminisztert emlegetik a helyiek a felépült, de egyelőre zárva tartó villánykövesdi gyógyászati hotel mögött álló személyként. Az építtető cégtől üzlettársak révén el lehet jutni a politikusig, de bizonyíték az érdekeltségre nincsen, és sajtófőnöke is határozottan cáfolja a szóbeszédet. Bárhogyan is áll a dolog, a beruházó cég gondjai miatt az ígért munkahelyek sem valósultak meg. Az egészségügyi-turisztikai szolgáltatást nyújtó Medihotel szállodák uniós és állami támogatásokkal segített építését máshol sem kíséri szerencse hazánkban.
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>