Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Helsinki Figyelő: Önkényesen, a törvénybe ütközően nevezett ki több bírót is a Kúria elnöke.
A blog szerint Varga Zs. András mások mellett a tüntetések engedélyezéséről döntő Hajas Barnabást is jogsértő módon nevezte ki 2021 márciusában.
Végrehajtók a Schadl-ügyről: Tudniuk kellett erről a legmagasabb szinteken is
A Völner-ügy csak a jéghegy csúcsa, mondják a kormányt átszövő korrupciós botrányról a piacról kiszorított végrehajtók. Bizonyíték erre, hogy a Miniszterelnökségen is házkutatást tartottak két hónapja. Lenyúlásokra nem csak a posztok újraosztása adott lehetőséget.
Völner-Schadl ügy
Bíró Marcell
Habony Árpád
Rogán Antal
Schadl György
Trócsányi László
Völner Pál
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Fidesz
Igazságügyi Minisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
adatigénylés
átláthatóság
bíróság
ingatlan
jogalkotás
pályázat
PR
sikerdíj
végrehajtás
vesztegetés
A Völner-ügy miatt két miniszter és egy másik államtitkár jogi felelősségét is vizsgálni kéne
Amit az ügyészség tudni vél Völner Pál korrupciós ügyeiről, az akkor is felveti rajta kívül még legalább két minisztériumi felsővezető jogi felelősségét, ha korrupciós juttatást más nem kapott. Hogyan tudta Völner olyan végrehajtói pályázatok eredményeit is befolyásolni, amelyekben az Igazságügyi Minisztérium (IM) egy másik államtitkára – papíron – az ő bármiféle közreműködése nélkül döntött? Miért adott Varga Judit igazságügy-miniszter 2019 nyarán egy olyan miniszteri biztosi pozíciót a helyettesének, amely az addig is jövedelmező korrupciós kapcsolatot igazi bombaüzletté változtatta?
Völner-Schadl ügy
Répássy Róbert
Schadl György
Trócsányi László
Varga Judit
Vízkelety Mariann
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
átláthatóság
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
hatalommal való visszaélés
hivatali visszaélés
juttatás
pályázat
végrehajtás
vesztegetés
Egy hármas meg valami viszonylag normális pia: Völner és Schadl titkos bizniszei
Völner Pál és Schadl György szinte teljes nyíltsággal telefonáltak bizniszeikről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Annyira sérthetetlennek érezték magukat, hogy Schadl a minisztérium bejáratánál adott át Völnernek hárommillió forintot. Máskor az irodájába vitte egy üveg ital kíséretében. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy az igazságügyi vezetők és az embereik mennyire hétköznapi módon szervezték és intézték a sötét ügyeiket.
Völner-Schadl ügy
Rétvári Bence
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
adócsalás - költségvetési csalás
állami/önkormányzati szerződések
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
energia
hivatali visszaélés
ingatlan
nyomásgyakorlás
oktatás
pályázat
protekció
sikkasztás
ügyészség
végrehajtás
vesztegetés
Pár év alatt megötszörözte forgalmát egy Völnerrel kapcsolatba hozott cég
Több cég neve is felmerült Völner Pál államtitkár és Schadl György volt végrehajtói kari elnök összesen sok százmilliós vesztegetési ügyében.
"Városháza-ügy"
Völner-Schadl ügy
Schadl György
Völner Pál
Aqua Energy Solution Zrt.
Calmit Hungária Mészművek Kft.
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Igazságügyi Minisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
Mátrix Oktatási Központ
energia
építőipar
közbeszerzés
oktatás
pályázat
támogatás
vesztegetés
Komárom-Esztergom megye
Lábatlan
Lenullázzák a bírósági végrehajtói pályázatokat a Völner-botrány miatt
Néhány nappal a tervezett eredményhirdetés előtt nulláz le 35, folyamatban lévő bírósági végrehajtói álláspályázatot egy friss törvénymódosítás. A lépés összefügg a végrehajtói kar korrupciós botrányával, amibe Völner Pál államtitkár már belebukott.
"Városháza-ügy"
Völner-Schadl ügy
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Varga Judit
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
bűnszervezet / bűnszövetség
háttér
jogalkotás
közigazgatás
mentelmi jog
pályázat
ügyészség
vesztegetés
Erről szólhat Völner és Schadl sok százmilliósra becsült korrupciós ügye
Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.
Völner-Schadl ügy
Schadl György
Völner Pál
Budai Központi Kerületi Bíróság
Calmit Hungária Kft.
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Igazságügyi Minisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Mátrix Oktatási Stúdió
átláthatóság
bűnszervezet / bűnszövetség
közigazgatás
mentelmi jog
pályázat
végrehajtás
vesztegetés
Budapest
Cegléd
Fonyód
Győr
Győr-Moson-Sopron megye
Monor
Pest megye
Somogy megye
Szekszárd
Szigetszentmiklós
Tolna megye
Közigazgatási múlttal előnyben
Szakmai indokokkal magyarázza a kormány a bírói pályázatok elbírálási szabályainak átírását, de az indoklás mögül kilóg a politikai lóláb.
Hatalmasat sumákol a kormány: nem mondja meg, kiket jelölt strasbourgi bírónak
Nem tisztességes, nem átlátható és nem konzisztens az a folyamat, amelyben a kormány eldöntötte, ki lesz Magyarország három strasbourgi bírójelöltje – áll a Helsinki Bizottság közleményében.
Egymilliárdhoz jutott az államtól Rogán szomszédja
Az államadósság Kezelő Központ Zrt. több mint 400 milliót, míg a Miniszterelnökség csaknem ugyanennyi pénzt hagyott a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szomszédjának érdekeltségi körébe tartozó cégcsoportnál.
Trafikmutyi
Csetényi Csaba
Krskó Tibor
Rogán Antal
Államadósság-kezelő Központ
Hamu és Gyémánt Kft.
HGY Invest Kft.
Igazságügyi Minisztérium
Könyvtárellátó Kft.
Magyar Turizmus Zrt.
Miniszterelnökség
Művészetek Palotája
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
Nemzeti Táncszínház
Országos Meteorológiai Szolgálat
állami/önkormányzati szerződések
klientúra
koncesszió
közbeszerzés
pályázat
rokonok